Vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtár a "Közösség - Tudás - Könyvtár" összehangolt könyvtári szolgáltatásokkal a használókért című TÁMOP-pályázaton. A három kulturális intézmény által létrehozott nyertes konzorcium tagja az említett csornai, valamint a Nyugat-magyarországi

Tudományos Intézet Határ Menti Területfejlesztési Szakkönyvtára, illetve a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, melynek honlapján keresztül lehet elérni a frissen feltöltött adatokat.
Szalayné Galambosi Tímea elmondta, hogy több tízezer dokumentum-leírás válik elérhetővé a rendszer segítségével. A Kisalföldi Tudástárra felkerültek azok a tematikusan kereshető információk is, amelyek a csornai könyvtár állományról nyújtanak tájékoztatót: a hangoskönyvekről, a nyelvi hangzóanyagokról, videokazettákról, DVD-kről, a tankönyvekről és a helyismereti kiadványokról. A csornai könyvtár igazgatója felhívta a figyelmet azokra a helyi kulturális és természeti értékekre, az épített környezetre, a jeles, de kevésbé ismert személyekre, akikről, illetve amelyekről szintén megtalálhatók a legfontosabb ismeretek a megyei wikipédián. Az online enciklopédia lényege, hogy betűrend szerint teszi elérhetővé a települések nevezetességeit. Mivel a lexikon szabad szerkesztésű, a helytörténeti kutatók maguk is bővíthetik az interneten keresztül letölthető információkat.
A több mint 50 millió forintos pályázat (ebből Csorna 18 milliót meghaladó összeget kapott)további célja, hogy bevonják a fiatalokat a legújabb tanulási formákba - hangsúlyozta Szalayné Galambosi Tímea, aki a sajnos egyre csökkenő olvasási kedvre így reagált: online vetélkedőkkel, könyvtári órákkal próbálják népszerűsíteni a könyvek iránti érdeklődést.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 14.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.