beledi általános iskola pedagógusa három évvel ezelőtt fedezte fel az interneten a budapesti múzeumok listáját. A szerkesztők a következő szándékkal tették közzé a kulturális intézmények nevét: aki úgy dönt, hogy felkeresi a felsorolt helyszínek valamelyikét, ingyenes vasúti utazásban részesül. Barabás Zsuzsa élt a kecsegtető kínálattal, ezért az idei őszi

szünetben már harmadszor kerekedett fel a beledi iskolásokkal. A hatodikasok a Magyar Nemzeti Múzeumot nézték meg, egy évvel később a Hadtörténeti Múzeumban jártak, legutóbb pedig a Magyar Nemzeti Galériára esett a nyolcadikasok választása. Ezenkívül útba ejtették a Terror Háza Múzeumot, ahova beengedték a tanári kísérettel érkező csoportot.
A diákoknak a harmadik alkalomra már természetessé vált a múzeumi séta, amire izgatottan készültek. A közös utazás és a budapesti metrózás mind külön élményt jelentett a vidéki fiataloknak, akik a korai kelést és a késői megérkezést is szívesen vállalták – mesélte tanítójuk. Mivel a múzeumokban belépődíjat kellett fizetni, és a helyi közlekedés sincs ingyen, fejenként közel 3.000 Ft-ba került a kirándulás, de Barabás Zsuzsa szerint még így is nagyon megérte. A tanulók fegyelmezetten közlekedtek a zsúfolt fővárosban, ahol gyakorolhatták a tájékozódást. Az angoltanár nemcsak saját tárgya, hanem a történelem iránt is érdeklődik, és mint mondta, olyan sok benyomás érte őket, hogy nehéz lenne ezek közül egyet kiemelni.
Takács Nóra az osztályán kívül korábban a szüleivel is körülnézett Budapesten, ahol felfigyelt a jellegzetes nagyvárosi nyüzsgésre. – Borzasztó volt látni és hallani, hogy mit műveltek az emberekkel a kínzókamrában – idézte fel a nyolcadikas a Terror Házában szerzett élményeit. Kocsis Mártont először kellemetlenül érintette a fővárosi nyüzsgés, de így, hogy már többször volt, nem idegenkedik tőle. A galériában kiállított képekről szóló beszámolót is érdekesnek találta, mert megtudta, hogy milyen szemmel érdemes szemlélni az alkotásokat. Molnár Fruzsina a korábbi osztálykirándulásokon már megismerkedett Budapest néhány nevezetességével, de a sűrű nagyvárosi forgalmat nem nagyon szívleli. Giczi Bettina hatodik osztályos korában is járt a fővárosban, amelyet a közlekedés szempontjából bonyolultnak tart. A portrékat szívesen rajzolgató lányt legutóbb a Magyar Nemzeti Galériában kiállított barokk stílusú festmények ragadták meg leginkább. Kovács Máté hatodikas korában szintén megfordult Budapesten, ahol látta a Parlamentet és az állatkertet, szüleivel pedig a Tropicariumban járt. A galériában szervezett foglalkozáson maga is megpróbálkozott a csendélet festésével.
Beküldés dátuma: 2012. 12. 12.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
-
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.