Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Beled korábbi polgármestere szerint a képviselők tudtával bonyolították a beruházásokat

– Sok sikeres pályázatunk volt az elmúlt tizenkét esztendőben, melyekből több az idén került megvalósításra – mondta Tompáné Balogh Mária. Beled korábbi vezetője szerint a képviselő-testület tudtával tervezték meg, és bonyolították le a projekteket, hiszen az adatok bárki által hozzáférhetőek. A helyhatóság tagjai közül mindössze ketten éltek a lehetőséggel, és tájékozódtak a folyamatban lévő ügyek részleteiről.

Beled legutóbbi képviselő-testületi ülésén vélemények hangoztak el a lezárt és a folyamatban lévő beruházásokról. Mivel a város ezeket a fejlesztéseket a 2014 októberéig regnáló polgármester vezetésével indította el, kíváncsiak voltunk Tompáné Balogh Mária véleményre is. A korábbi városvezető kijelentette: Beled költségvetésében 69 millió forint plusz összeg szerepelt, amikor átadta hivatalát Major Jenőnek. A követelések közt szerepel az a 14 millió forintnyi tartozás, melyből hat-nyolcmillió valószínűleg realizálható, és további 14 millió forint pedig részvényekben került átadásra.
Az ex polgármester a következőkre emlékeztetett: Az átadás-átvételkor tételesen felsorolták azokat a folyamatban lévő beruházásokat, melyekkel kapcsolatban észrevételek hangoztak el a legutóbbi tanácskozáson.
Mindössze néhány hét telt el a leköszönő és az újonnan alakuló képviselő-testületi ülés között, ezért is érthetetlen, hogy miért merültek fel kétségek. A projektek teljesítése közben derülhetnek ki olyan kisebb-nagyobb hibák, amelyeket menet közben kell korrigálni. A kastély kerítésének felújítását a műemlékvédelmi felügyelőség folyamatosan ellenőrizte, és az ő rugalmasságuknak köszönhető, hogy eltekintettek a korabeli állapotok maradéktalan helyreállításától, mert különben az eddiginél is többe került volna a munka. A műszaki ellenőrzés összege szintén külön tételként szerepel a kiadások közt, hiszen azzal a céllal veszik górcső alá a beruházást, hogy még az átadás előtt kiderüljenek a hiányosságok. Utóbbi nem a kivitelezést végző vállalkozó, hanem az önkormányzat érdekei szerint történik.
Tompáné Balogh Mária szerint Major Jenőnek, mint a pénzügyi bizottság egykori elnökének tisztában kell lennie azokkal az élet által produkált kényszerű változtatásokkal, melyeket központilag vagy saját hatáskörben kezdeményeztek. – Ami a menet közbeni változtatásokat illeti, valamennyiről e-mailben vagy telefonon egyeztettem a testületi tagokkal, akik az esetek többségében egyetértettek a módosításokkal - fogalmazott a riportalany. Igaz, az utolsó félévben egy személy általában nem válaszolt a kérdésekre, ezért ezeket tartózkodásnak vettük. Az anyagi következményekkel járó változásokról még akkor is kikérte a városatyák véleményét, ha nem haladta meg az ötszázezer forintot – nyomatékosította a korábbi polgármester. Tompáné Balogh Mária a helyhatósági választások eredményeit tudomásul vette, a személyi állományra és a pénzügyi eszközökre vonatkozó dokumentumokat pedig korrekt módon átadta a jelenlegi városvezetésnek. A megszólaló számára egyelőre megmagyarázhatatlan, hogy a huszonnégy éven át képviselőként tevékenykedő jelenlegi polgármester miért nem rendelkezik megfelelő információkkal az elmondottakkal kapcsolatban.
– Úgy gondoltam, hogy sokkal felkészültebb, és látja az önkormányzat napi gondjait –

Beküldés dátuma: 2014. 12. 17.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Dr. Németh Miklós a nagy előd méltó utóda szeretne lenni

    Beled új aljegyzőjének az önkormányzati igazgatás teljesen új területet jelent, de szerencséje van, mert dr.

  • A kapuváriak jövő évi ajándéka - 2021-ben birtokba vehetik az új szabadidőparkot

    A barnamezős beruházás olyan elhagyott üzemi területek felújítását  jelenti, mely  alkalmassá teszi az objektumot a korábbiaktól eltérő, más jellegű újrahasznosításra – tájékoztatta a lakosságot Hámori György, aki szerint  hiánypótló fejlesztés lesz a városban a családok kikapcsolódását szolgáló szabadidőpark létesítése.

  • 2021 januárjától tilos a növényi hulladékégetés

    Jelenleg önkormányzati engedélyhez kötött a kerti hulladékégetés, de 2021. január elsejétől hazánk egész területén tilos lesz ez a tevékenység.

  • A Csornai Múzeum épületének titkai

    A csornaiak hajlamosak azt hinni, hogy pontosan ismerik a premontrei prépostság épületét, ahol az ’50-’70-es években járási központ, valamint házasságkötőterem működött, vagy azokból az időkből, amikor 1989 után visszatértek a szerze-tesek a városba – fogalmazott Aszt Ágnes régész-muzeoló-gus, aki Csorna emblematikus épülete előtt állva kezdte is-mertetőjét a Rábaközi Televízió nézőinek.

  • Még gyakoribb fertőtlenítés a beledi iskolakonyhán

    Televíziós forgatásunkkor frankfurti leves és sajtos metélt készült, mellé almát kínáltak az étkezőknek a beledi iskolakonyhán.