Rauchné Király Zsuzsanna jegyző első féléve szinte csak a személyi változásokról szólt, ezért a napi teendők mellett a helyettesítéseket és a munkaköri feladatokat is össze kellett hangolnia. – Az idei évre viszont elmondhatjuk, hogy összeállt a hivatal állománya – mondta a jegyző aki abban bízik, hogy a jelenlegi tizenhét fővel hosszú időre megoldódott a feladatellátás.
Rauchné Király Zsuzsanna jegyző 2021 májusa óta látja el feladatait a Beledi Közös Önkormányzati Hivatalban. Ezt megelőzően három fő váltotta egymást a jegyzői munkakörben, hiszen nyugdíjba vonult kollégájának meg lett az utóda, aki viszont hamar távozott, ezért átmenetileg helyettes látta el a teendőket. A jegyző számára gyorsan és eseménydúsan telt az elmúlt egy esztendő. Érkezésekor még a koronavírus-járványból adódó kötöttségek határozták meg az önkormányzatok és a közös önkormányzati hivatal működését. A szabályozások miatt a képviselő-testületek nem tartottak ülést 2021. első félévében, ezért a polgármesterek jártak el a hatáskörükben.
– Az elmúlt egy évben megismertem az önkormányzatok működését. Összesen hat településen végzem feladataimat. A lakossággal az ügyeik intézése során találkoztam. A jegyzői munka valamennyi hivatalban sok hasonlóságot mutat, de a helyi adottságokat kellett ismernem, mivel helyismerettel még nem rendelkeztem. Más feladatok merülnek fel a városban, mint a kisebb településeken, de az ott élők ügyei ugyanolyan fontosak. A társult települések képviselő-testületeivel is jó munkakapcsolat alakult ki – fogalmazott Rauchné Király Zsuzsanna.
A jegyző a közös hivatal önkormányzati feladatai mellett az államigazgatási teendőket is ellátja. A televíziós riportban elhangzott néhány példa: anyakönyvezés, házasságkötés, halálesetek és hagyatéki ügyek intézése, lakcímbejelentés, földügyi igazgatással kapcsolatos intézni valók, helyi adóügyek, település üzemeltetéssel kapcsolatos teendők, szociális, gyámügyi feladatok, műszaki, ipari és kereskedelmi ügyek, telepengedélyezések, lakossági bejelentések, szomszédjogi ügyek, birtokvédelem állattartás. A nyári időszakban előtérbe kerülhetnek a gyommentes területekkel, fásszárú növényekkel, állattartással kapcsolatos panaszok.
A jegyző tavaly egy eléggé változó szerkezetű, személyi állományú hivatalt kapott, és az eltelt egy év alatt sok személyi változás történt: ketten nyugdíjba vonultak, hárman gyermekápolásból tértek vissza, egy kolléga pedig más munkahelyre ment. A beledi jegyző első féléve jórészt a változásokról szólt, ezért a napi teendők mellett a helyettesítéseket és a munkaköri feladatokat is össze kellett hangolnia. – Az idei évre viszont elmondhatjuk, hogy összeállt a hivatal személyi állománya – mondta Rauchné Király Zsuzsanna, aki abban bízik, hogy a jelenlegi létszámmal hosszú távra el tudják látni feladataikat. Most lehetőség nyílik a hivatal ügyfélfogadásának és szervezeti, működési rendjének felülvizsgálatára is.
Véleménye szerint mindig törekedni kell a szakmai munka színvonalának növelésére, elsősorban az ügyfelek elégedettsége miatt, de önmagukkal szemben is. Nagyon fontos a jogszabályváltozások figyelemmel kísérése, ami a veszélyhelyzeti időszakra különösen igaz. Célkitűzés a következő időszakra az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata, amit a magasabb szintű jogszabályok változása miatt legalább kétévente el kell végezni.
Amennyiben valaki személyesen szeretné felkeresni ügyének intézésével Rauchné Király Zsuzsanna jegyzőt, a hivatal ügyfélfogadási idejében megteheti.
A fiatalok válaszokat keresve haladnak előre útjuk során, melyben nagy segítségükre lehetnek a hittanórán hallottak és tanultak.
Mindenkinek megvan a saját stílusa és mintavilága: Fábiánné Domán Hermina az absztrakt geometriát választotta, melyből olyan egyedül-álló alkotások születtek, mint a háromdimenziós papírcsíkok.
A fiatalok válaszokat keresve haladnak előre útjuk során, melyben nagy segítségükre lehetnek a hittanórán hallottak és tanultak.
A Széchenyi-leszármazottak büszkén gondolnak magyarságukra és intenzíven megélik a jelent. Napjainkban arra törekednek, hogy átadják a jövő generációjának a család történelmi múltját megörző dokumentumokat, emlékeket.
Alapvetően tilos a kerti zöldhulladék égetése, kivéve ha más jogszabály ettől eltérően rendelkezik – fogalmazott Kiss László, aki szerint az önkormányzatok általában bizonyos időszakokban engedélyezik ezt a fajta tevékenységet.
A csornai művelődési központ magyar fotográfia napja alkalmából rendezett évadnyitó kiállításán Babos Rita természetfotóit tekinthették meg az érdeklődők.