Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Becsengettek a kapuvári iskolákban

Az elsősök eleinte csak tizenöt-húsz percig képesek figyelemmel kísérni az órákat, ezért a tanítók sok intenzív mozgást és játékot csempésznek be mindennapjaikba. Az óvodából érkező kicsiknek jólesik minden bátorító szó.

Kapuváron hagyomány, hogy Pátzay-napokat rendeznek a leendő elsősök fogadására. A kicsik a játékos foglalkozásokon ismerkednek „második otthonukkal” és a pedagógusokkal. A bemutatóórán a szülők is részt vehettek – mesélte Heipter Károly. Szerinte érdemes eleget tenni az óvodák meghívásának is, hiszen a megszokott környezetben találkozhatnak a majdani elsősökkel.
Évnyitó előtt személyesen és az internetes fórumokon tájékoztatták a szülőket a várható eseményről, így minden zökkenőmentesen történt az iskolában. A tanító bácsi elégedett a gyerekek felkészítésével, mert hiánytalan felszereléssel érkeztek az iskolába.
Az 1/-a osztályba huszonnyolc tanuló kezdte meg a munkát. – Az első napok, hetek arra jók, hogy a gyerekek megismerik egymást – fogalmazott a pedagógus. A játékos foglalkozások és csoportos beszélgetések alkalmával már néven szólítják egymást. Az osztályfőnök igyekszik folyamatossá tenni az óvoda és az iskola közötti átmenetet. Komoly kihívást jelent a gyerekeknek a napi négy-öt tanóra, hisz ők még nagyon hamar elfáradnak.
A kisbetűket követi a nagybetűk írása, matematikából pedig a tízes számkört gyakorolják az első félévben, a tanév végéig pedig húszig számolnak a nebulók.
Heipter Károly szeretné, ha a gyerekek év végéig egymást támogató osztályközösséget alkotnának és megkedvelnék iskolájukat. Szintén fontos, hogy az első év követelményeinek megfelelően sajátítsák el a tananyagot, de talán még ennél is fontosabb, hogy boldog gyerekként fejezzék be az első évfolyamot. Fáradtság ellen ott a sok-sok játék és finom humor – vallja a pedagógus.
A leendő első osztályos tanítók már idén tavasszal ellátogattak az óvodai nyílt napokra – mondta Megyesi Eszter, aki közel húsz éve dolgozik a Kapuvár Térségi Általános Iskolában. A háromgyermekes édesanya csupán a gyes ideje alatt volt távol munkahelyétől.
– Évek óta rendszeresen megszervezzük a gólyatábort, amikor az iskolával ismerkednek a gyermekek. A változás mindenki életében kisebb szorongással jár, mert fél az újtól – fogalmazott a pedagógus.
A húszfős 1/b-be a legtöbb gyermek a gartai óvodából érkezett. Az előkészítő időszak közel ha hétig tart, amikor a beilleszkedésen van a hangsúly. Az elsősök megismerik az iskolai élet szabályait, a tanszereket és tankönyveket. A beszédfejlesztés, szókincsbővítés és az írás megkezdése az első feladatok közé tartozik. Az infokommunikációs eszközökön felnövő nemzedék különbözik a korábbiaktól, ezért az iskolában hasznos segítségükre van a digitális tábla.
Megyesi Eszter szerint sok előnye van annak, hogy a gartai iskola kisebb a többi intézménynél, mert családias légkörben tölthetik mindennapjaikat a gyerekek, a szülők és a pedagógusok pedig nagyon jól ismerik egymást. Saját ebédlőben étkezhetnek a nebulók, és náluk könnyen elkerülhető a tolongás, mert csak negyvenen veszik igénybe a szolgáltatást. Az egyszeri meleg ételt, valamint a tízórait és uzsonnát a Széchenyi iskola konyhájáról szállítják ide. A gartai tagiskola udvara félig füvesített, ahol sok játék, mászóka, csúszda, homokozó áll a kicsik rendelkezésére. Hamarosan elkészül egy zárt kerékpártároló is.
Az 1/b osztályfőnöke bizalmi kapcsolatra törekszik a kicsikkel és szüleikkel. Az élményszerű oktatás része a sok beszélgetés és mozgásos játék. Ha a gyermek mosolyogva érkezik az iskolába és ugyanolyan jó hangulatban távozik a nap végén, akkor Megyesi Eszter meg lesz elégedve saját munkájával.
Dukainé Ruska Mónika a tavalyi iskolahívogató program keretében találkozott először a leendő elsősökkel. Az augusztus végi kétnapos gólyatábor szintén jó alkalom volt az ismerkedésre, ahova a kapuvári és környékbeli óvodákból érkeztek a gyermekek. A Széchenyi iskola első osztályába huszonnégyen iratkoztak be. A pedagógus elmondta, hogy egyikük már tud olvasni, a többiek pedig természetesen meg fogják tanulni a betűket.
A kicsik első körben megismerték az iskolai élet szabályait, de a napirend elsajátításán kívül tisztában kell lenniük új környezetükkel, ezért a tanító nénivel körbejárták az épületet és az udvart. Dukainé Ruska Mónika elmondta, hogy idővel szokásukká válik a tanórák menete, és kellő gyakorlás után könnyedén felkészülnek a feladatmegoldásokra. A betűelemek írásához elengedhetetlen az apró, finom kézmozgás, a gyakori beszélgetés által pedig a kommunikációs készségük fog rengeteget javulni. A matematika órát a számok fogalmának tisztázásával kezdték. Az 1/c osztályfőnöke úgy tervezi, hogy az elsősök év végére képesek lesznek a szavakat összeolvasni. Azok a tanulók, akik a többieknél kicsit lassabban haladnak, fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt, hogy társaikhoz felzárkózzanak.
A pedagógusok szeretettel várják a szülőket, amennyiben valamilyen probléma merülne fel a tanév során. Az elektronikus napló hasznos segítségére lesz mindegyiküknek, melyen keresztül meg tudják oldani a naprakész tájékoztatást. Dukainé Ruska Mónika arra törekszik, hogy jó hangulatban teljen el a tanév, és az első osztály végére minden kisgyermek magabiztosan írjon, olvasson és számoljon.

Beküldés dátuma: 2018. 09. 18.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Nemzeti konzultáció a családok védelméről

    Magyarország kormánya az egyetlen az Európai Unióban, amely rendszeresen megkérdezi az embereket az egész nemzetet érintő, fontos döntések meghozatala előtt.

  • Csornán felkészültek a télies időjárásra

    Jelentős havazással idén év vége fele még nem kellett számolnia a lakosságnak, de az önkormányzat időben szeretne felkészülni a váratlan helyzetekre, ezért hó- és síkosság-mentesítésről tartottak nemrég sajtótájékoztatót a csornai városházán.

  • Eredményes esztendeje volt a kungfusoknak

    Cser István szerint sok edző és csapatvezető szívesen elfogadná a Kisalföldi Shaolin Kung-Fu SE versenyzői által elért idei eredményeket.

  • Tartalmas, szórakoztató családi délután Beledben

    A szociális intézményeket nem veti fel a pénz, ezért ha segíteni akarnak az elesetteken, adománygyűjtő akciót hirdetnek.

  • Márton-napi vigadalom

    Vásárosfaluban mulatsággal töltötték a karácsonyi böjt előtti utolsó hétvégét, de ezt megelőzően komoly, nagy jelentőségű bejelentések hangoztak el: idén összesen közel ötven millió forint pályázati pénzt nyert a néhány száz lelket számláló kisközség.