Tompáné Balogh Mária valószínűsíti, hogy azért esett ismét a választás Beledre, mert Győr és Sopron között, nagyjából a félúton helyezkedik el. A tanácskozáson közel hatvanan vettek részt: polgármesterek, jegyzők, önkormányzati dolgozók. A beledi polgármester szerint a tanácskozás valamennyi napirendi pontja fontos volt és dr. Virág Rudolffal az élen olyan személyek voltak jelen, akik meghatározó szereplői a 2013-ban bekövetkező változásoknak. A helyettes államtitkár beledi látogatása egyébként is kellemes emlékeket idéz fel, mert annak idején ő adta át a városi rangot nyert településnek a magasabb közigazgatási besorolást jelképező kulcsot. A területfejlesztési szakágban otthonosan mozgó államtitkár arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy meddig jutott el a minisztérium az átalakulás előkészületeivel.
A járások kialakítása előreláthatólag Beled környékén nem okoz problémát a településeknek.
Tompáné Balogh Mária úgy tapasztalta, hogy a kormányhivatal nyitott az ésszerű és indokokkal alátámasztott változtatási javaslatokra, ezért Széles Sándor kormánymegbízott már így adja tovább az előterjesztést. Az már nem okoz nagy meglepetést, hogy a beledi alközpont a kapuvári járáshoz fog tartozni, és mindössze egy településsel, Répceszemerével bővül a mostani térséghez tartozó kör. – Soha nem gondolkodtunk a teljes munkaidős, ötnapos ügyfélfogadásban. Gondolom, hogy két nap alatt ezeket a feladatokat el lehet majd látni. A lakosságnak az a fontos, hogy ügyeit itt helyben tudja elintézni – mondta a polgármester. Sokan még mindig tanácsnak hívják a városházát is, tehát az állampolgárokat nem az érdekli, hogy minek nevezik az ügyfélfogadót, hanem hogy rendeződjenek a dolgai.
Beküldés dátuma: 2012. 03. 21.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.