Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az LMP szinte mindent másképp csinálna

Emberközpontú politikára van szükség, hogy ne frusztrált, rosszkedvű, utálkozó személyekből álljon a társadalom. Az LMP szerint mindez megfelelő oktatás mellett érhető el, ugyanakkor fontos, hogy a jól képzett emberek egészségesek legyenek.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke „A korrupció megfojtja az országot, de mi nem hagyjuk!” címmel tartott nemrégiben lakossági fórumot Kapuváron.
Az országgyűlési képviselő szerint egész életünket meghatározza a politika a legapróbb részletekig, ami persze nem azt jelenti, hogy az átlagembereknek folyamatosan hangot kellene adniuk véleményüknek, de vannak olyan területek – mint például az oktatás –, amelyek kiemelten fontosak, hisz gyermekeink jövőjét határozzák meg. Az LMP úgy véli, a 2018-as választás alapvető fontosságú mindenki szempontjából.
A politikus kifejtette, ugyanakkor nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e összefogás az ellenzéki pártok között, vagy sem, hanem hogy képesek-e megadni azt a reményt, amit már 1990-ben beígértek nekünk, vagyis hazánk remélhetőleg minél hamarabb eléri a nyugatihoz hasonló életszínvonalat. Az a kérdés, hogy az új politikai korszak meg tudja-e adni ezt a hitet a választóknak. Hadházy Ákos szerint a kormányváltókra vár ez a feladat, miközben részletkérdés, hogy mindez ellenzéki együttműködésben valósítható-e meg.

A politikus úgy gondolja, hogy mostani kormány horribilis összeggel támogatja a külföldi multi cégeket, ezért abban bízik, hogy az LMP-ben nagyobb ráhatása lesz ennek megváltoztatására.
– Az uniós pénzek 70 százaléka a multikhoz vándorol. A kisvállalkozások a nagy cégeknek juttatott munkahelyteremtő támogatások töredékéért alkalmazhatnának újabb dolgozókat, és máris jobb helyzetben lenne a foglalkoztatás. A gazdaságpolitika legrombolóbb hatását főleg abban látja, hogy szerinte kiszámíthatatlan, amire rengeteg példa látható az utóbbi időben, hisz teljes üzletágakat vettek célba és olvasztották be az állami szférába.
– Mit csinálnánk máshogy? – tette fel a kérdést az LMP antikorrupciós szakértője. Hozzátette: – Lehetne úgy is fogalmazni, hogy szinte mindent, de azért pár dolgot ki is emelnék. A korrupciót nagyon határozottan vissza kell szorítani. Természetesen ezért szükség van az elszámoltatásra. Nem szeretem a szót, mert olyan sokan mondták, és minél inkább hangoztatták, annál többet loptak. Ha visszanézünk az utóbbi pár tíz évre, aki minél hangosabban mondta, hogy elszámoltat, annál többet lopott. Igazságszolgáltatás elé kell vinni a fő bűnösöket. Bizonyos tekintetben ez könnyű, hisz annyira nyíltan történnek a dolgok. Nem kell, hogy felvétel bizonyítsa a pénzátadást, mert az igazi nehézség abban van, hogy nagyon sok az ilyen jellegű eset, és nem lehet mindegyiket felderíteni.
Hadházy Ákos hazugnak nevezte azokat a politikusokat, akik azt állítják, hogy az összes korrupcióval vádolható személyt meg lehet büntetni. Az eddig feltárt ügyekre utalva azt javasolta, aki szeretné képbe helyezni magát, keresse fel a korrupcioinfo.hu internetes oldalát, ahol minden héten bemutat egy-egy újabb történetet.
Az LMP szerint az állam által kötött összes szerződést, illetve annak minden részletét láthatóvá kellene tenni az interneten. Most jó esetben is csak arra derül fény, hogy például egy épületet mennyiért vásároltak meg, de hogy ez hány négyzetméter, és melyek az egyéb paraméterei, a szerződésekből már nem derül ki. Az építési beruházásokat kifejezetten nehéz ellenőrizni – tette hozzá Hadházy.

Hadházy Ákos elismeri, hogy csak pénzzel nem oldhatóak meg az oktatásban felmerülő problémák, de nagyon fontos lenne a változás elindításához.
A teljes költségvetés 18 ezer milliárd forintjából 800 milliárdot kellene átcsoportosítani ahhoz, hogy az összes tanárnak, az összes orvosnak és ápolónak megduplázódjon a fizetése – fogalmazott az LMP társelnöke, hozzátéve: és akkor még nem beszéltem az uniós forrásokról. Ha nagy lélegzetet vennénk, és rendes dolgokra osztanánk az uniós támogatásokat, abból a pénzből is csodákat lehetne véghezvinni.
Az oktatásba sok pénzt kell tenni, egészen egyszerűen azért, hogy a tanárok jókedvűek, motiváltak és magabiztosak legyenek, mert akkor jönnek ki az iskolából a jókedvű, motivált és magabiztos gyerekek.
A korszakváltáshoz általános béremelést hirdet az LMP. A párt szerint mindössze 1000 milliárd forint átcsoportosításával rövid időn belül el lehetne érni a legalább 30 százalékos fizetésemelést. Az LMP tervezett járulékcsökkentése és adóreformja alapján még a magasabb keresetűek is jobban járnának, mert 30-40 ezer forinttal többet vihetnének haza – hangzott a lakossági fórumon.

Beküldés dátuma: 2017. 11. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek