Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az inkubátorház lakói valódi piaci szerepre törnek

Nagy gyakorlata van a kapuváriaknak a határon átnyúló projektek zárórendezvényeinek lebonyolításában, hiszen nagymegyeri barátaikkal nem az először tartottak ünnepséget hasonló alkalomból. Hámori György emlékeztetett a korábbi, marketingeszközök fejlesztésére vonatkozó közös pályázatra, mely egymás megismerését tűzte ki célul. A mostani, „Határon átnyúló inkubációs szolgáltatások kialakítása” című együttműködési program kapcsán tartott ünnepi rendezvény az előbbinél is nagyobb jelentőségű, hiszen hivatalosan is átadták a mindkét település (Kapuvár és Nagymegyer) gazdasági életét meghatározó inkubátorházat, amely a szlovák partnernél is megépült. A vállalás alapfeladatán túl, amely szerint segítik a kezdő vállalkozások elindulását, mindkét fél részéről magában foglalta a két nyelven elkészült honlap üzemeltetését, továbbá vállalkozásfejlesztési konferenciák és a témához szorosan kapcsolódó tréningek megtartását.
Kapuvár polgármestere a prominens személyek előtt mondott köszönetet a hivatal és a kivitelező munkatársainak, valamint a társadalmi szervezetek dolgozóinak a segítségért, továbbá a sajtó részéről kiemelve a Molnár Kft.-nek, mely folyamatosan tudósított a projekt fejleményeiről, aminek révén a helyiek és a környéken élők is megismerhették a fejlesztés minden mozzanatát.

Nagymegyer város nevében Néveri Sándor szólt hozzá a sikeres projekthez. A szlovák polgármester szerint több figyelmet és nagyobb támogatást érdemelnének a kis és közepes vállalkozások hazájában és Magyarországon is. A gazdaság fontos szegmense a szlovák-magyar együttműködésnek – mondta Szép Attila, a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének első titkára. Ezt a pozitív folyamatot szeretnék tovább erősíteni nemcsak országos, hanem regionális és kistérségi szinten, amire jó példa Kapuvár és Nagymegyer partneri kapcsolata.
Hogy mennyire élő az Ausztria és hazánk közti diplomáciai kapcsolat, mi sem mutatja jobban, minthogy a bécsi  nagykövet magyar delegáció fogadása miatt nem tudott jelen lenni Kapuváron. Helyette Nemes Zsolt, a kereskedelmi iroda vezetője tisztelte meg a rábaközieket. A szakember sok sikert kívánt a résztvevőknek a későbbre tervezett, gazdaságot segítő szolgáltatásainak bevezetéséhez.
Marc-Andre Perret, a C.E.O.  Franz Holzbauer Group vezetője nem jelképes dolognak szánta az inkubátorház átadóján való megjelenését, mert Kelet-Európában nagy jelentősége van az üzemtelepítésnek. A cég igyekszik kihasználni Kapuváron a lokalitás, a centralitás és a kiváló földrajzi helyzet nyújtotta előnyöket, amelyek akár újabb vállalkozások letelepedését is jelenthetik a jövőben.
Kóczán Zoltán, a megyei önkormányzat alelnöke megelégedéssel nyugtázta a projekt befejezését, mert azt mutatja, hogy Kapuvár előbbre került, ami egyben a folytatást is magában hordozza, hiszen az itt indult cégeknek adva van a kibontakozási lehetőség. Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő abban bízik, hogy az inkubátorházban letelepült vállalkozások kellően megerősödve, előbb-utóbb  valódi piaci szereplők lesznek.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 10.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Állandóság és megújulás a 16. alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztiválon

    Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.

  • Creative Chef: Apa és lánya jól kifőzték

    – Meg sem próbálom utánozni, mert nem tudnám megcsinálni ugyanilyenre, rosszabbra meg nincs értelme – mondta Nagy Ottó, miután közös főzésbe kezdett lányával Eszterrel.

  • Pörögnek az események Kapuváron

    Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

  • A sportra alapozza jövőjét az országos dobogós helyezést elért kapuvári atléta

    Varga Milán, az országos atlétikai verseny harmadik helyezettje az eddigieknél is magasabb szinten szeretné folytatni az atlétikát, így ennek megfelelően választotta ki a középiskolát.

  • Minibölcsődét avattak Farádon

    Farádon vidám gyerekzsivaj tölti be az egykor némaságra ítélt, lakatlan házat. Egyelőre minibölcsőde működik a felújított épületben, de idővel akár még több kislány és kisfiú népesítheti be a helyiségeket.