Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Az egyház a bajban sem feledkezik meg a híveiről

A Beledi Evangélikus Egyházközségben kutatást végeztek arra vonatkozóan, hogy milyen módon érhetnék el a tagságot a koronavírus-járvány miatti lezárások ideje alatt. Gyűjtik az információkat a telefonos megkeresésben részt vevő önkéntesek, akik szeretnének elérni minél több emberhez – fogalmazott Ihász Beatrix evangélikus esperes.

A beledi evangélikus gyülekezet továbbra is online módon tartja a kapcsolatot az emberekkel, beleértve a lelkészi munkaközösségekkel való párbeszédet, a lelkészakadémiai kurzusokat és a hitoktatást is. Az ismert körülmények miatt náluk is jelentősen megnőtt a számítógép előtti töltött idő az utóbbi hetekben, hónapokban.
A püspöki tanács ajánlása szerint jelenleg nincs lehetőség a templomi istentiszteletekre. Nagyon várják már a nyitást, ami természetesen nagyban függ a járványügyi adatok alakulásától és a lakosság átoltottságától egyaránt. Eleinte főleg az idősekre való tekintettel csukták be a templom kapuját, azóta viszont a fiatalabb korosztályt is egyre inkább veszélyezteti a vírus, így még nagyobb körültekintést igényel a részükről.
– Különböző csatornákon keresztül próbáljuk a gyülekezeti tagokat elérni, írott prédikációkat küldünk ki a postaládákba, illetve telefonon és az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot a fiatalabbakkal és az idősebbekkel is. A facebook oldalon jelentkezünk mindenféle friss hírekkel – mondta Ihász Beatrix, aki beszámolt a legutóbbi különleges alkalomról: Egy másoddiplomás teológus hallgató érkezését várták volna a gyülekezethez, s mivel erre nem kerülhetett sor, prédikációjának egy részletét és bemutatkozását az e-mailes levelezőlistán szereplő személyeknek továbbították.
Mindamellett, hogy továbbra sem lehet lebonyolítani a személyes találkozókat, Ihász Beatrix szerint a jelenlegi időszak kedvező lehetőséget kínál a tervezésre.
– Ezek a pályázatok reményt adnak, hiszen arra gondolunk, hogy akár a nyári napközis táborba, akár szeptembertől a templomba vagy a megújult gyülekezeti házba várjuk programjainkkal a tagságot.

Az evangélikus esperes elmondta: telefonon keresik fel a gyülekezeti tagokat, hogy megkérdezzék tőlük, milyen módon és döntően melyik csatornán tartják a kapcsolatot az egyházzal. A felmérésből kiderült, hogy sokakhoz a Rábaközi Televízión keresztül jut el az evangélium örömüzenete. Többen használják az internetes eléréseket, a honlapot és a facebookot. Ihász Beatrix azon viszont meglepődött, és nagyon örült neki, hogy még az idősebbek is igénybe veszik a különböző online csatornákat.
A Magyarországi Evangélikus Egyház legutóbb Segítés a segítőknek címmel hirdette meg pályázatát, melyen a beledi gyülekezet is nyert. Az anyagi támogatást arra fordítják, hogy segítséget nyújtanak az időseknek és a rászoruló híveknek. Az esperes örömmel tapasztalta, hogy összefognak a beledi és vásárosfalui családok. Mire az egyházközség tudomást szerez arról, hogy megbetegedett valaki vagy a járvány miatt bajba került, már a település lakóitól megkapja a támogatást. Az imádság időn és téren át segítséget nyújt az embereknek. – Most így tudjuk leginkább közösségünk segítő erejét megélni – fűzte hozzá.

A beledi evangélikus gyülekezet nemrég 400 ezer forintot nyert napközis tábor megrendezésére. A Soproni Evangélikus Egyházmegye pedig a Pályára állunk címmel elnyert támogatásból az 5-7. osztályos fiataloknak szeretne lehetőséget biztosítani arra, hogy minél jobban megismerjék a megyében és környékén működő középiskolákat.

2020 decemberében indult el az a hálózati csapatépítés, melyet idén is szeretnének folytatni. A romló járványügyi adatok miatt ismét visszatértek az online felületekre. – Mindez onnan indult ki, hogy tisztségviselőket választottunk az elmúlt év folyamán. Sokan elvállalták a megüresedett pozíciókat, de meg kellett adni nekik a segítséget az induláshoz. Az idősek és a fiatalok közösen gondolkodtak azon, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség és milyen útirányt jelöljenek ki a beledi gyülekezetnek. – A fókuszcsoporttal kezdtünk, és később sokan csatlakoztak, így néhány fős kisebb csoportban folytattuk hatékonyan az ötletbörzét – hangzott a televíziós riportban. A kéthetente megjelenő Evangélikus Élet című magazin szerkesztősége is felfigyelt a belediek online csapatépítő kezdeményezésére, melyről a lap címoldalán számoltak be.

Tavaly decemberben két alkalommal is sort kerítettek az online megbeszélésre, melyeken több témát érintettek. A tanácskozásokon felmerült számtalan kérdés, többek közt az, hogy mit ért el eddig a gyülekezet, milyen hagyományokat ápolnak és mi köti össze a tagságot. Azt elfogadták ugyan, hogy a járványhelyzet miatt egyelőre nem lehet tömeges részvételre számítani, de többen megfogalmazták az irányú igényüket, hogy még több fiatalt szeretnének bevonzani az istentiszteletekre és egyéb alkalmakra.
Innen jött az ötlet, hogy idén egy ötödéves teológus hallgató tartja a hittanórák felét az általános iskolásoknak. A konfirmációs oktatásba is becsatlakozott Tiborcz Dániel, akinek vonzó egyénisége, fiatalos lendülete szimpatikus a gyermekek körében.
Nemrég ígéretet kaptak arra, hogy bekapcsolódhatnak a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves képzésébe. Wölfer Mihály teológus hallgató náluk fogja tölteni a gyakorlati idejét. A fiatal részt vesz majd a beledi hitoktatáson és a többi egyéb tevékenységbe ugyanúgy bekapcsolódna, ezenkívül Ihász Beatrix az esperességen belül is számítana a közreműködésére.

 

Fotó: Magyari Márton - Evangélikus Élet országos magazin

Beküldés dátuma: 2021. 03. 23.

Kapcsolódó hírek

További hírek