Lukovits Györgyi karnagy arról tájékoztatott, hogy milyen komoly feltételeknek kellett megfelelniük a versenyen. A harminc perces tiszta műsoridőben legalább három zenetörténeti korból merítették a darabokat. Televíziónk előtt megszólaló hölgy Kapuiné Titz Ildikóval vette át az énekkar vezetését három éve, s már korábban is énekeltek mindketten. - A régi tagok közül is sokan jelen vannak mostani egyesületünkben, de már nagyon régen volt ilyen minősítésünk, ezért rendkívül nagy jelentősége van ennek a szép eredménynek - fogalmazott Györgyi. Meglátása szerint addig szeretnék folytatni az éneklést, amíg örömből és szeretettel teszik azt, tehát nem törekednek m
indenáron a csúcsra. Kapuiné Titz Ildikó azt hangsúlyozta, hogy az alapos felkészülés milyen nagy áldozatot követelt a kórustagoktól. A karnagy jelezte, hogy a negyven fős csoport heti egy alkalommal tart próbát Kapuváron. Nagyon jó hangulatban telnek ezek az összejövetelek, melyet a részvételi adatok is alátámasztanak, hiszen szinte mindig teljes létszámmal vannak jelen. Hogy a megjelenésük is egységes legyen, a női kar új egyenruhában fog fellépni a rendezvényeken.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.