ezért lányuk eleve ennek tudatában szánta rá magát a tanulásra. A család 2001 óta foglalkozik állattartással, és úgy alakult, hogy Adél testvérével együtt vette át a gazdaságot. Az állategészségügyben járatos báty részben a földeken szorgoskodik, a fiatalasszonytól pedig férje vette át a sajtgyártást, mióta kisgyermekük született.
reggeli fejés és a délutáni abrakolást követően. A kecskék pihenőidejüket bent töltik, fejni pedig délután szokták őket. De hogy áll a patás haszonállatokkal foglalkozó család a kikapcsolódással? Sajnos, nem sok szabadidejük marad, mert a gondozás, a napi két fejés és az egyéb tevékenység egész éven át kitart. A 75 fejős állat 130-140 liter, kb. 3,8-es zsírtartalmú tejet ad naponta, ezért még ünnepekkor sem állhatnak le. 2006-ban készült el az az Európai Unió elvárásainak is megfelelő üzem, amelyben fel tudják dolgozni a saját állománytól származó tejet. A cég pasztőrözött kecsketejet és friss, lágy sajtot állít elő, különböző ízesítésben, ami natúr, fokhagymás, snidlinges és paprikás termékeket jelent.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.
Kapuvár a hazai focimeccsek domináns szereplője szeretne lenni
A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I.
A beledi karatésok erős utánpótlás és szenior csapattal készülnek a versenyekre
A Beledi Karate és Szabadidő SE-nél a rendszeres felkészülés mellett egyre többen érnek el különböző danfokozatokat, illetve egyre többen neveznek be a versenyekre.