Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Átadták a vasalókat szervizelő cég új kapuvári csarnokát

Kapuvár és térsége egyaránt profitálhat a Laurastar legújabb fejlesztéséből. Október elején adták át a cég legújabb, közel 300 millió forint értékű beruházással elkészült 4.400 m2-es kapuvári javítócsarnokát.

A korszerű vasalókat és gőztisztító berendezéseket, valamint a hozzá tartozó kiegészítőket előállító svájci Laurastar 2008-ban hozta létre magyarországi leányvállalatát Kapuváron. Az újabb beruházással a rábaközi település gazdaságának jelentős állomásához érkezett
– Nagyon köszönöm Monney úrnak, családtagjainak, a cég menedzsmentjének, hogy évek óta töretlenül hisznek abban, hogy a Laurastar jó helyen van Kapuváron – mondta Hámori György, aki külön köszönetet mondott Stephane Müller nemzetközi operatív igazgatónak és Jean Monney ügyvezetőnek a kapuváriak iránt táplált bizalmáért és barátságáért. A Laurastar dolgozói lelkiismeretes munkájukkal járultak hozzá ahhoz, hogy a cégvezetés továbbra is bízik a kapuváriakban. A kapuvári önkormányzat továbbra is megtesz mindent annak érdekében, hogy a svájci érdekeltségű cég tovább fejlődjön a rábaközi településen.

Gyopáros Alpár arról beszélt, hogy amikor Jean Monney és családja Svájcban megalapították a céget, nálunk sokan még a kommunizmust építették, ugyanakkor egyre többen szerették volna elbontani ezt a politikai ideológiára felépített társadalmi formát.
– Sokan úgy gondolják, hogy nem sikerült zökkenőmentesen a piacgazdaságra való áttérés hazánkban. Hiába némely polgári időszakok kezdeményezése, mert pont ennek a nehézségnek köszönhető, hogy amikor Magyarországot is elérte a nagy pénzügyi válság, hazánk majdnem csődbe ment – fogalmazott az országgyűlési képviselő. A rábaközi települések polgármesterei akkoriban azért aggódtak, nehogy felszámolják a vállalkozások itteni gazdasági érdekeltségeiket. Ebben a nehéz időszakban érkezett Kapuvárra a Laurastar, amiért hálával tartozunk a cégvezetésnek.
– Szeretnék egyúttal köszönetet mondani Magyarország kormányának is. Amikor a Laurastar Magyarországra érkezett, 12 százalékos munkanélküliséget mértek, Kapuváron és térségében ez a mutató 6 százalék volt. A kormányzat rendkívül sok, és helyben is érezhető támogatásának köszönhetően, illetve a Laurastar menedzsmentjének, valamint a hasonló cégeknél dolgozók szorgalmának köszönhetően ma már ott tartunk, hogy nemcsak Magyarországon csökkent a munkanélküliség 4 százalékra, hanem Kapuváron évek óta tartósan 1 százalék körül mozog – hangsúlyozta Gyopáros Alpár. Hozzátette: Most már nem az a probléma, hogy nincsenek munkahelyek, hanem épphogy munkaerőhiány van.
Az országgyűlési képviselő megígérte, hogy amennyiben a Laurastar további fejlesztéseket tervez, mindent el fog követni az ezt támogató pályázati források előteremtéséért.

Dr. Pana Petra nagyon jó ötletnek tartja, hogy a Laurastar az új szervizközpontba helyezte képzési centrumát.
– Az a vállalat, amely befektet a képzésbe és az utánpótlásba, biztos lehet abban, hogy elkötelezett munkatársakat fog találni a fiatalok körében. Olyan vállalat szavazott hosszú távon bizalmat Magyarországnak, amely több mint 2,5 millió eladott termékkel a világ egyik legismertebb márkájává nőtte ki magát – jegyezte meg a külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár.
– Mai ünnepünk elsősorban a Laurastar cégcsoport történetében kiemelkedő nap, de úgy gondolom, hogy városunk életének is jelentős eseménye – mondta Tóth Tihamér. A Laurastar Services Kft. szervizvezetője szerint a sikerhez elsősorban az anyacég részéről megelőlegezett bizalom kellett, amire a kapuvári üzemegység rászolgált az elmúlt időszakban. A jó értelemben vett kíváncsiság magával hozta az új dolgok iránti fogékonyságot, melynek eredményeként kidolgozták a javítási folyamatokat hatékonyan támogató PDA-s rendszert. A kitartás nélkül ugyanúgy nem érhettek volna el ekkora sikereket, mert az elmúlt tíz év során meg kellett küzdeniük a technikai és szervezési problémákkal, a beruházás során pedig az építkezés hozta őket döntési helyzetbe.

Beküldés dátuma: 2017. 10. 17.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek