Mélyépítő Zrt. műszaki igazgatója leszögezte, hogy első osztályú munkát végeztek. Az Európai Unió támogatásával, valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával mintegy 314 millió forint került felhasználásra. A 4,8 kilométer hosszú gerincvezetékre 335 ingatlant kötöttek rá. A 90 m3/nap kapacitású biológiai szennyvíztisztító telepről a Rábca folyóba kerül a szervesanyagoktól mentesített víz. A műszaki átadás után következhet a családi házak belső vezetékeinek közüzemi rendszerre való rákötése.
akaratuk és kitartó támogatásuk nélkül nem tudtak volna tizenhárom évig küzdeni a beruházásért. A polgármester szerint csak az a vezető mondhatja magát sikeresnek, akire rámosolyognak az emberek, de ugyanakkor megosztják vele gondjaikat is. A pályázat nem tette lehetővé, hogy a társtelepülésekkel együtt valósítsák meg a fejlesztést, de ha hosszú távon gondolkodnak, akkor a szennyvíztisztító bővítését tervezik, hogy a környező községek is rácsatlakozhassanak a rendszerre. – A fejlesztés legnagyobb csattanója még csak most következik: 80 százalékos kihasználtságot kell elérni. Ez olyan szám, amit nagyon nehéz lesz végrehajtani – fogalmazott Hokstok Imre, aki mindezek ellenére bizakodó, hiszen az első támogatási nyilatkozatok is meghaladták ezt a mértéket, ezért most sem lehet probléma a minimális küszöb elérése. Remélhetőleg, minél többen szeretnének rákapcsolódni a vezetékes hálózatra, és kihasználni annak minden előnyét, ráadásul, aki nem igényli, annak talajterhelési díjat kell fizetnie.Győrsövényház első embere kijelentette: mióta polgármester, még sosem volt ennyi pályázati lehetőség, mint az utóbbi időben, ezért további szalagátvágásra számít még ebben az esztendőben.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.