Mindennek megvan a maga oka, csak nem mindig tudjuk, hogy mi. A szakember nem készült gyógypedagógusnak, de valószínűnek tartja, hogy tudat alatt motiválták a körülmények, hiszen édesanyja és édesapja szintén megismerték a fogyatékos léttel járó nehézségeket, mert mindketten protézist viseltek, s haláluk óta Aranka saját otthonában segíti testvérének mindennapjait, akinek ugyancsak kijutott az egészségügyi problémákból.
Lechner Aranka több mint harminc éve kezdte a pályát az egykori kisegítő iskolában. Levelező tagozaton végezte el a gyógypedagógiai tanárképző főiskola oligofrén és szomatopedagógia szakát. Időközben továbbképezte magát, és megszerezte a korai fejlesztő, a mentálhigiénés és a pszichológus képesítést is. 2002-ben kinevezték a csornai Arany-iskola igazgatójának, mely pozícióját azóta is betölti. Az akkori integrációs törekvések miatt folyamatosan csökkent a gyógypedagógusi állás, ezért kollégáinak azt javasolta, hogy szerezzenek a nevelési tanácsadón belül jól hasznosítható újabb végzettséget.
A beszélgetőpartner leszögezte: hivatása sokban különbözik az általános pedagógiai módszerektől, és az orvosi szemlélettel átitatott ismeretek mellett számos latin kifejezéssel találkozott. Nem kis feladat a sérült emberek közösségbe való beilleszkedésének elősegítése. A hozzájuk járó gyerekek mire végeznek az iskolával, hasznos tagjai lesznek a társadalomnak, mert képzéseik is ennek megfelelően épülnek fel. Azoknak a szakértői bizottság elé vitt sajátos nevelési igényű fiataloknak, akik – a gyógypedagógiai képzés első éveiben szépen fejlődnek, de a szülők kérésére – átkerülnek a többségi tantervvel oktatott intézménybe, ritkábban tudják követni a sorsát.
Lechner Aranka a nemzetközi kapcsolatok ápolására elnyert pályázatok révén többször járt külföldön, ahol úgy tapasztalta, hogy összevonás gyanánt Európában sem olvasztották be a sérült gyerekeket a hagyományos általános iskolába, hanem állapotuknak megfelelően foglalkoznak velük. – Nagyon sok tervünk van. Talán a legfontosabb az a logopédiai osztály, amelyben normál általános iskolai tanterv szerint foglalkozunk a beszédhibás gyerekekkel – jegyezte meg az igazgató, aki hozzátette: szintén óriási hiánypótlás lesz a pályaválasztási tanácsadó, melynek szakembereit jelenleg is képezik, ezért ez a rákövetkező tanévben indul. A beilleszkedési, tanulási zavarral küzdő fiatalok ellátása sem teljesen ideális a környéken, ezért az Arany-iskolában várják az érintett tanulókat és szüleiket a mentálhigiénés foglalkozásokra. Továbbá a szakember rövid időn belül megoldást keres az iskolapszichológusi-hálózat kiépítésére.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 27.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.