A földművelésből, mezőgazdaságból élő embereknek hosszú ideig nélkülözhetetlen eleme volt a ló. A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület és a közelmúltban alakult Csornai Lovas Klub ezt az ősi hagyományt kívánta életre kelteni az első csornai lovasnap megrendezésével.
A rendezvény létjogosultságát bizonyítja, hogy már az első alkalommal huszonegy fogat jelentkezett a versenyre. A csornai önkormányzat szívesen támogatja az ehhez hasonló kezdeményezéseket, hiszen a városban eddig nem tartottak ilyen jellegű, nagy érdeklődésre számot tartó összejövetelt, melyen kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak. Csorna partnere kíván lenni a közösségi és értékteremtő programoknak – hangsúlyozta megnyitó beszédében dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
Kovács Tibor, a Csornai Lovas Klub vezetője megköszönte a támogatók közbenjárását, majd hozzátette: számítanak a sporttársak, lovas barátok segítségére, akik bármikor bekapcsolódhatnak a további, látványos versenyek megrendezésébe.
– Csorna mindig szívesen fogadja a civilek megkeresését, különösen akkor, ha nagy városi rendezvénnyel szeretnének előállni. Mi ezeket a kezdeményezéseket felkaroljuk és támogatjuk lehetőségeinkhez mérten – mondta Antal Krisztián. Az első csornai lovasnap szervezői sikeresen pályáztak az önkormányzat által kiírt civil alapra. A képviselő örül a széles körű összefogásnak, hisz sok csornai és rábaközi vállalkozó is támogatta a rendezvényt.
Ivánkovics Zoltán, a tíz fővel létrejött Csornai Lovas Klub egyik alapító tagja jó dolognak tartja, hogy saját településén vehet részt az akadályhajtáson. Megjegyezte: A sportág nagyon sok gyakorlást igényel, ezért az utóbbi három esztendőben még komolyabban vette a felkészüléseket. A tíz esztendeje versenyző lovas a Vilmos parkba két lipicai jellegű csikóval érkezett: egyikük ötéves félvér kanca, társa pedig négyéves herélt hím. A testvérpár nemrég kezdte a versenyzést, így idén harmadszor mutatták be ügyességüket. A megszólaló szeretné, ha mostantól kezdve minden évben megrendezhetnék a programot.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.