Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy a méhek egész éven át munkát adnak neki, így télen is van tennivalója: ez a kaptárjavítás és a keretgyártás ideje. Az elhasználódott, régi kereteket ildomos még az ősz beállta előtt kicserélni. Egy családban akár 110 ezer repülő rovar is lehet. A méhek nyugalma érdekében óvatosan kell a kaptárakat bontogatni, mert a zörejre agresszívan reagálnak, és hogy lecsillapodjanak, füstöt kell fújni az állatokra. Fő ellenségük az atka, mely az állatok szárnymozgató izmait támadja meg. Az ilyen állat már csak gyaloglásra lesz képes. Másik gyakori betegség a nozéma kór, ami akkor fordul elő, ha megfelelő takarás híján bepárásodik a kaptár. A kaptár alsó részén kelnek a méhek, felül pedig a mézet tárolják. A rovarok tisztán tartják környezetüket, még a viaszmorzsát is eltávolítják.
Az anya január végén rak először petéket, amit a dolgozók folyamatosan melegítenek. Mire kivirágzik a barka vagy a mogyoró, addigra hét-nyolc keretnyi utódot nevelnek. Az anya ha nem dolgozót, hanem herét fiasít, akkor kipusztul a család. Az anya kel ki a legkorábban, mindössze 16 nap alatt, a dolgozó 21, a here pedig 23 nap múlva. Fiasításkor 35 fokos hőmérsékletre van szükség. A fiatal méhek kirágják magukat a viaszborításon, és kirepülnek a szabadba. Először a kaptárnál köröznek, majd mind nagyobb távolságba mennek el, hogy betájolják magukat. Az első tavaszi kirepüléskor a tenyésztőnek arról kell meggyőződnie, hogy van-e elegendő élelme a rovaroknak. Azok a kaptárlakók, amelyek rögtön hordani kezdik a virágport, biztos rendben vannak - jegyezte meg a méhész.
A méheknek hihetetlenül gyors kommunikációs rendszerük van, és ha új lelőhelyre bukkannak, tánccal jelzik a többieknek, s perceken belül ezerszámra lepik el a területet. A begyűjtött nektárt hazaszállítják, és szétterítik a kereteken, hogy a felesleges nedvesség elpárologjon róla, majd mézzé érlelik. Nagy Ferenc arra figyelmeztetett, hogy ki kell várni a megfelelő pillanatot, és nem szabad túl korán pörgetni, mert hamar megromlik a méz. Ha nagy a víztartalma, akkor hamar felforr, és használhatatlan lesz. Hordásmentes időben nagyon agresszívek a rovarok, olyan vastagon lepik be a védőhálót, hogy jóformán ki sem látni alóla.
Magyarországon egyébként háromféle méhet tenyésztenek. A pusztai nagyon agresszív fajta, ezért nem tartozik a kedvencek közé, holott kifogástalan a termelése. BARA krajnai honos jó mézgyűjtő, az olasz viszont rabló fajta, és később éri el a kívánt szintet. Ismerősünk utóbbit nem kedveli annyira, inkább a krajnaira esküszik, mert szerinte a mi vidékünkre ez felel meg a legjobban, legfeljebb annyi vele a probléma, hogy túl hamar rajzik.
Sajnos, nálunk is megjelentek a mézhamisítók, akik összepancsolják az anyagot, és már az üzletek polcairól kell leszedni az értéktelen árut, ezért az óvatos felvásárló laboratóriumban vizsgáltatja be a mézet. Az állatok helyét amennyire csak lehet, melegen kell tartani, hogy minél kevesebb hőt kelljen termelniük, mert ez befolyásolja a méz mennyiségét; de azért van a méhész - jegyezte meg Nagy Ferenc -, hogy beavatkozzon a természeti folyamatokba. - Ez nagyon szép szakma, én régóta űzöm, tizenkét éves korom óta. A magyar akácméz talán a legjobb a világon - mondta a kónyi szakember, mert az gyönyörű áttetsző színével tényleg hasonlít az aranyra.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 30.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.