Meglepően közel merészkedett kameránkhoz a fülbillegetéshez nagyon értő, hófehér bundájú alpaka, mely nem idegenkedett a “betolakodóktól”, sőt, úgy tűnt, meglehetősen kíváncsi. Az éhesebbek viszont nem pazarolták idejüket stábunkra, inkább falatoztak a jóféle zöldeleségből. Mivel a hátukat sosem tudják megvakarni, további kedvenc szórakozásuk a

porban fürdés. A Dél-Amerikából

származó, 20-25 évig is eléldegélő négylábúak tenyésztése évtizedek óta elterjedt Ausztráliában és a tengerentúlon. Nálunk, Európában tíz-tizenöt esztendeje foglalkoznak a szaporításukkal.
Demjén Mihálynét Hollandiában élő lánya és vője kérte arra, hogy próbálkozzanak meg a nálunk még egzotikusnak számító állat tartásával. A jobaházi tenyészet három kancával kezdődött, amelyből az egyik már vemhes volt, majd hamarosan két csődör érkezett utánuk. Nem sokkal több, mint egy hónapos az átlagnál nagyobb súllyal világra jött Mega, aki már magyar földön született. A gazda szerint alapvetően félénk fajtáról van szó, de bátortalanságukat legyőzi az annál nagyobb kíváncsiságuk. A naponta adagolt táplálékkiegészítőt elfogadják az emberi kézből, de a simogatást már nem tűrik. A legfontosabb számukra a friss fű, de télen kénytelenek beérni a szénával. A 11,5 hónapon át a kicsinyét váró alpakamama a magasabb fehérjetartalom miatt lucernakeveréket kap kiegészítésnek. Demjén Mihályné kedvence a barna színű alpaka, melyhez hamar játszópajtásul szegődött a fiatal Mega. Az állatok egyébként jól megkülönböztethetők eltérő természetük szerint: van, amelyik barátságosabb, míg a

fehér Contessa kanca inkább tartózkodó, az Elegance nevű példány pedig mindenkivel egyformán utálatos, és ha megsértik a felségterületét, képes leköpni a hozzá közel férkőzőt. A gazda hozzátette: e nem túl barátságos cselekedetet azonban néhány figyelmeztetés előzi meg, mint a fejtartás és a fülmozgás. Nagyobb veszélyérzet esetén rúgnak csak az alpakák, de ez inkább akkor következik be, ha állatorvoshoz viszik őket.
Demjén Mihály érdeklődésünkre elmondta: a hidegtűrő, tavasszal nyírt igénytelen emlősök csontig lelegelik a füvet, ezért váltott területen tartják. Mire a gondozott réten ismét megnő a növényzet, mehet át oda a csorda. Az egészséges emésztésükhöz szükség van a szénára, valamint a vitaminokból álló granulátumra. – Minél bőségesebb és fehérjedúsabb táplálékot kapnak, annál durvább lesz a gyapjú. Míg a birkáé 30-35 mikron, addig az alpakáé 14-21 mikron vastagságig változik – hangzott az interjúban. Példányonként évi 2,0-2,5 kilogramm, 10-15 cm hosszúságú gyapjúra lehet számítani. Annak, aki hasznot is szeretne az alpakatartásból, legalább 50 fős állományra van szüksége, de a 100 példányból álló csorda már biztos megéri. Az értékes állatok között ritkán üti fel fejét a betegség, mert egészségügyi vizsgálatuk precízen szervezett, ezért minden szükséges védőoltást megkapnak.
A gyors mozgású, terelésre alkalmatlan tevefélét nem lehet szabadon engedni, mert nyomban világgá szaladnának. Az európaiakra kevésbé jellemző, hogy kóstolgatnák a kérődző húsát, a legtöbb helyen inkább csak hobbiból tartják, tehát az alpakák Jobaházán addig élnek, amíg meg nem halnak.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 29.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.