A zöldellő természetnél szebbet még sosem látott

Takács Ottó nem bánta meg, hogy betartotta az édesapjától gyakran hallott intelmet: «Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!» Hitelfelvétel helyett szívós munkával érte el sikereit. Az adósságot veszélyes csapdának tartja, hiszen az is „enni kér”, és ráadásul egyszerre két széket foglal el a családi asztalnál. A nyugdíjas gazda ma már vidáman beszél majdnem rossz véget ért ifjúkori balesetéről, melyet születésének dátumával hozott összefüggésbe, ugyanis november 2-án, halottak napján látta meg a napvilágot.

A tősgyökeres vásárosfalui lakos sokaktól azt hallja, hogy „szegény világban élünk”, amivel nem egészen ért egyet, mert szerinte ez az állítás sokkal inkább igaz az ő gyermekkorára. A Takács gyerekek szülei szó szerint a túlélésért küzdöttek, és sajnos, nem mindig volt annyi betevő falat, amennyi az éhes szájnak kellett volna. Fejenként egy szelet kenyér jutott, az sem hosszában, hanem keresztben vágva. A  téeszesítés előtt a jó kilenc mázsás Darázs nevű ló jelentette a család biztos hátterét, mert az édesapa 10 kataszter földje mellett az állattal ugyanekkora területen bérmunkát is vállalhatott. Akkoriban a környéken nem volt divat a mangalica, ezért hagyományos hússertést tartottak, és mellette teheneket is etettek. Takács Ottó fiatalkorában busszal, de olyan is előfordult, hogy kerékpárral utazott Kapuvárra, hogy kitanulja a géplakatos szakmát. Később, 1972-ben gyalog tette meg ugyanezt az  utat, nagyobbik  lánya születésekor. Első munkahelye a beledi gépállomás, illetve a későbbi Mezőgép volt. Télen-nyáron  ugyanazzal a mezőgazdasági géppel foglalkoztak, vagyis ha nem lehetett kimenni a földekre, akkor karbantartották a kombájnt, a betakarítási szezonban pedig intenzíven használták. A helyi téeszben csak ezután kezdett dolgozni, de már voltak állatok otthon is.
Takács Ottó forró fejjel nem gondolt bele, hogy élete végéig meghatározza ifjúkori hevülete: 1968 éjjelén Pannónia motorkerékpárjával felcsavarodott a ciráki hídra. Ha úgy vesszük, szerencsésen megúszta, de nem következmények nélkül: egyik lábán az izomzat félig elhalt. Orvosai akkor nem mondták ki, hogy élet-halál közt volt, de a balesetet szenvedett vásárosfalui fiatal ugyanazt érezte, mint amiről az „odaátról” visszatért emberek mesélnek: a műtőasztalon fekve, pompázatos fény által kísérve lepergett előtte az élete. A húszéves korára rokkanttá vált fiatalember nagybátyja ostffyasszonyfai boltjában épp a pénztárban üldögélt, amikor megpillantotta leendő párját. Az első találkozás után megüzente neki: szeretne vele újból találkozni. Innentől kezdve felpörögtek az események, melyből hamar házassági ajánlat lett. A pár nem halogatta sokáig az egybekelést, és 1971 májusában kimondták a boldogító igent. A frigyből négy gyermek született: a nagyobbak egy-három éven belül látták meg a napvilágot, a legfiatalabb pedig rá tíz évre született. Az állattartás az anyóstól kapott anyadisznóval és borjúval kezdődött, s közben felépítették a családi házat. Az állatállomány idővel úgy megszaporodott, hogy a szülői portára is jutott belőlük. Takács Ottó kapott az alkalmon, és az egyik kilépőtől megvásárolta a téesz  romos istállóépületét, amit aztán felújított, s néhány év múlva megszerezte az egész telepet.

– A bűnösök nem mi közöttünk vannak! – adott hangot a rendszerváltással kapcsolatos véleményének a vásárosfalui gazda, mert úgy véli: pont azok mutogatnak a jobboldalra, akik negyven éven át kiszolgálták az oroszokat. – Még mindig az fáj, hogy nem büntették meg azokat, akik szétlopták az országot – hangzott az interjúban. Takács Ottó annak idején hatvan hektáron gazdálkodott, aminek ma a fele is bőven elég, hiszen ez is sok tennivalót ad. Az ötven bika tartásáért régen be is csukták volna, mert kuláknak gondolják. Még ma  is előfordul, hogy a pejoratív tartalmú kifejezéssel „becézik”,  de a nyugdíjas ezzel nem foglalkozik. Büszke arra, hogy eredményeit egyetlen fillér tartozás nélkül érte el. Bevételeit nem magára költötte, hanem a pénzt a telep fejlesztésére fordította.

A hat unoka nagypapája négy gyermekétől még több utódot szeretne, de hogy ki fogja tőle átvenni a gazdaságot, ma még nyitott kérdés. Egyik lánya és fia külföldön találta meg a boldogulását, ráadásul nemcsak az „Ottó II.”, hanem az unoka, Ottó III.” is Ausztriában dolgozik. A család letapasztaltabb Ottója pedig, amikor még nem fáradt el ennyire, sorra olvasta a könyveket, de ma is szívesen belelapoz a történelmi jellegű írásokba. – Nekem a régi Vásárosfalu is tökéletesen megfelelt – mondta Takács úr, aki a zöld területnél szebbet  még sosem látott, hiszen ez adja faluja vonzerejét. 1984-ben harmincnapos amerikai útjához a párttitkártól kért igazolást, hogy megnézhesse a los angeles-i olimpiát, tavaly pedig Erdélyországban járt. S mire vágyik manapság? Szeretné feleségével „becsavarogni” hazánkat, mert itthon is rengeteg a felfedeznivaló. Mit lehet mindehhez hozzáfűzni? A barangoláshoz sok erőt és egészséget, hogy legközelebb megint legyen miről mesélni.