Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A téti fiatal óceánjáró hajókkal járta be a világot

Csizmazia Mónika közel öt éve járja a világot a nagy óceánjáró hajókkal, melyek utasai úszhatnak a delfinekkel, kipróbálhatják a búvárkodást, kenutúrán vehetnek részt, tehát minden óhajuk teljesül. Az esztendő felét a vízijárművön töltő, háttérmunkát végző téti fiatal most már maga gazdálkodik a szabadidejével. A nem mindennapi történetről ő maga mesélt.

Csizmazia Mónika a győri Prohászka Ottokár Orsolyita gimnáziumi érettségije után a budapesti Kodolányi János Főiskola turizmus-vendéglátás szakán közgazdász diplomát szerzett. Egy év banki munka után jutott eszébe, hogy jó lenne világot látni. Mivel konkrét úti célja nem volt, egy óceánjáró hajóra esett a választása, hisz az állandó mozgásban van, így sok helyen megfordulhat. Ismerősei körében nem talált olyan személyt, aki átadhatta volna neki tapasztalatait, ezért az internet segítségével próbált tájékozódni. A téti fiatal rátalált egy fővárosi közvetítőcégre, akik a szakmai felkészítés után megszervezték számára az állásinterjút. A nyolcvan százalék felett teljesített írásbeli teszt után kezdett izgalmassá válni a dolog. Az elbeszélgetés a reménybeli külföldi munkáltató indiai származású, angol akcentussal megszólaló amerikai HR-es személyzeti vezetőjével történt.

Csizmazia Mónika sikeresen vette az akadályokat, így 2012 szeptemberében munkába állhatott a – nagy ütemben fejlődő, legalább huszonöt hajóval dolgozó, valamint kétévente újabb és újabb óceánjárókkal előrukkoló – miami központú Carnival Cruise Lines hajótársaságnál. Mivel arról sem volt elképzelése, hogy milyen pozíciókat lehet megpályázni egy ilyen hatalmas hajón, először felszolgálóként csiszolta nyelvtudását. Kilenc hónap után beadta jelentkezését egy „finance specialist”, vagyis pénzügyi előadói állásra. Innentől kezdve már nemcsak a kalandos életet látta, mert sokkal felelősségteljesebb munkakörbe került. A fiatal számára lépésről lépésre megváltoztak a dolgok, és előtérbe került a mind jobb karrier lehetősége.

Nincs két egyforma óceánjáró, de tipikusnak mondható a hét naposra tervezett, így kéthetente más-más célpontra eljutó, főleg amerikai vendégekkel kifutó hajó. A téti fiatal honfitársainkkal is többször találkozott már a luxuskörnyezetben. Riportalanyunk eddig főleg a Karib-térségben dolgozott, de Los Angelesen kívül jó néhány helyen megfordult már. Puerto Rico leírhatatlan gyönyörűsége miatt ragadta magával, Dominika, Mexikó és Bahama-szigetek szintén kedvenc helyei közé tartoznak, Hollywooddal kapcsolatban viszont nagyobb a körítés, mint a látnivaló. Mónikát korábban jobban korlátozta kötött munkabeosztása, de mostanság szabadon gazdálkodik a pihenőidejével. Amennyiben feladatköre úgy kívánja, a hajón marad: ilyenek az időpontra leegyeztetett telefonos megbeszélések, személyes tárgyalások, egyébként bármikor szabadon távozhat a kikötőn keresztül. A hajó mozgásáért és az utasok biztonságáért is felelős, nemrég másodtisztté előléptetett olasz párjával az esztendő nagy részét – a személyzettel együtt 6000 fő befogadására alkalmas – vízi járművön tölti, s mivel már ketten vannak, privát szférájukat nagyobb kabinban rendezték be, az irodákat pedig a vendégtérben, a recepció közelében kell elképzelni. A mozgó plázához és szállodához hasonlítható „úszó kisváros” számtalan lehetőséget kínál: a színház, a 3D-s mozi, a kaszinó és a rengeteg étterem, valamint bár mellett megtalálható rajta a futó-, a foci- és a kosárlabdapálya, az edzőterem, a kalandpark, a wellness részleg, a fodrászat és a rengeteg butik stb.

A Tétről indult fiatal ezt az életformát a kezdetektől fogva átmenetinek tekintette, ettől függetlenül másnak is ajánlja. Szerinte aki jó nyelvismerettel rendelkezik, ma már bárhova eljuthat a világban, de például a tanult angol vagy bármely más nyelv sosem hozza azt az eredményt, mint amilyen szintre el lehet jutni az autentikus környezetben. Az idő és a kitartás előbb-utóbb beérik. Az „A”, a „B”, a „C” és a „D” tervvel is rendelkező, újabban olaszul tanuló Csizmazia Mónika, valamint párja, Nicolo hosszabb távú elképzelései közt nemcsak az óceánjáró hajó szerepel, de egyelőre maradnak a mélyebb vizeken.

Beküldés dátuma: 2017. 02. 14.

Kapcsolódó hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

További hírek