Kilenc fővel szállnak ringbe az idei versenyszezonban a kapuvári hajómodellezők, akik néhány technikai újítással is előrukkoltak: jelenleg három teljesen új modell kiépítésén dolgoznak. A hajók vízre még nem állíthatók, de építőik azon fáradoznak, hogy mielőbb kipróbálhassák őket – vázolta a fejleményeket Bertók István. A Kapuvári Sportegyesület hajómodellező szakosztályának titkára további információkkal szolgált: energiafelhasználás szempontjából ebben a sportágban elektromos és robbanómotoros meghajtású járművekről van szó. Mindegyik hajónak megvan a maga előnye: az első az ún. „fehér kesztyűs” kategóriába tartozik, hisz az elektronikus alkatrészek nem fogják beolajozni használóik kezét, a másik, metilalkohollal működtetett típus mozgásba hozása pedig kihívást jelenthet a komolyabb gépészeti ismeretekkel rendelkező modellezőknek.
A szabadidős hobbival összefüggésben kicsi, apró dolgokról van szó, melyek nagy odafigyelést igényelnek.
A mintadarabok téli tárolása is befolyásolja a jó tavaszkezdést, mert az esetlegesen motorba kerülő víz komoly eróziós problémákat okozhat, ezért teljesen vízmentesíteni kell a párának ellenálló alkatrészeket. Az akkumulátorok hűtött helyen történő elhelyezése szintén meghatározó, továbbá olyan regeneráló bevonóanyagokat kell használni, amelyek a nedvességet taszítják. Az elektronikus részek csatlakozóit is meg kell védeni az oxidációs folyamatoktól.
Az „ütőképes” versenymodell készen nem kapható, ezért a hajótulajdonosok saját ötleteik és a hozzá olvasott információk felhasználásával állítják össze a kész típust. Ez bizony sokba kerül, és ha még a ráfordított munkaórát is beszámítanánk, jelentős havi keresetnek megfelelő összeg jönne ki a végelszámolásnál.
Örök problémája a hajómodellezőknek az utánpótlás kérdése.
Csodaszámba megy, ha valaki úgy csatlakozik a csapathoz, hogy valamelyik rokona vagy ismerőse ne foglalkozott volna ezzel a hobbival. A tevékenység tehát öröklődik, ha úgy tetszik apáról fiúra száll. Az eredménytelenség hamar elveheti a kedvét a próbálkozóknak, akik emiatt könnyebben sikerrel kecsegtető elfoglaltság után néznek. A kapuvári hajómodellezők sem tekintik vérre menőnek sportágukat, de a szórakozás mellett kihívásnak veszik az önmaguk és járművük megmérettetését. A KSE szakosztályának berkein belül működő, külső kapcsolatokkal bőven rendelkező modellezők a meghívásos és az országos naptárban kiírt versenyeken vesznek részt. Idén júliusban Kaposváron lesz az országos bajnokság, melyre a kapuváriak is lelkesen készülnek. A II. Hanság-kupa megmérettetést hazai környezetben tartják. A nyílt országos versennyel párhuzamosan megyei rangadót is rendeznek, melyen a minősítő fokozatok megszerzése mellett további részvételi lehetőséget is nyernek. A kapuváriak a Babót melletti, osztrák tulajdonban lévő halastónál gyakorolnak, s az említett versenyt is itt rendezik meg.
Beküldés dátuma: 2013. 05. 15.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.