Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

A táborozók egy percig sem unatkoznak

Kapuváron nagyon kelendőek a nyári táborok, ezért valamennyi férőhely betelt. A szervezők csak akkor tudnak újabb gyermeket fogadni, ha időközben valaki visszamondja foglalását. A helyieken kívül a környékbeli településekről is várták az érdeklődőket.

A kapuvári művelődési központ tizenkilenc nyári tábort szervez az idei szezonban. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz benyújtott pályázatok közül szinte valamennyi pozitív elbírálást kapott. A helyszínek változatosak, hiszen nem csak az intézmény falain belül játszhatnak a gyerekek: Kapuváron kívül még Fertőendréden, Himodon és Sárváron lesznek programok. Az egész napos elfoglaltságot többféle téma köré szervezik. A kézműves foglalkozásokon különféle kismesterségek fortélyaival ismerkedhetnek a résztvevők, a szakemberek segítségével pedig kreatív tárgyak készítésével foglalhatják le magukat. Hetente egy alkalommal ellátogatnak valamelyik nagyobb településre, ahol kalandparkos, mozis és állatkertes élmények várják a gyerekeket, másik nap pedig strandon tölthetik szabadidejüket.
A vakáció első hetében különféle vidám tárgyakat készítettek a diákok, majd a szombathelyi „Kalandváros” volt az úti cél – mesélte Vargáné Molnár Zsuzsanna. Ezt követően interaktív programok várták őket a helyi múzeumban és a könyvtárban. Egy teljes napot töltöttek a bükfürdői élménycentrumban, majd a tábor végén sportnapot szerveztek számukra.
A hétfőtől péntekig tartó negyvenöt fős táborok minden nap reggel nyolctól délután négyig tartanak. Egyik héten kilencven gyermek fogadására készülnek, amihez igénybe veszik a közösségi munkások segítségét is. A középiskolások szívesen töltik náluk az ötven óra kötelező közösségi szolgálatot, ami nagy könnyebbséget jelent a művelődési központ munkatársainak.
Ingyenes a részvétel, gyerekenként mindössze ötszáz forintos jelképes összeggel támogatták a Erzsébet-alapítványt. A hét során napi négyszeri étkezést biztosítanak számukra, azonkívül nem kell fizetniük a belépőjegyekért, az utaztatásért és a kézműves foglalkozások alapanyagaiért sem.
– A gyerekek nálunk egy percig sem unatkoznak, azonkívül mindig tanulnak valamit, természetesen játékos formában. A sorversenyeket, a vetélkedőket és a kirándulásokat olyan helyre szervezzük, ahol jól érzik magukat – mondta művelődésszervező.
A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központ saját szervezésű csoportjain túl segítséget nyújt más egyesületek nyári táborokra történő pályáztatásában is.
A pátzays Pap Gréta most fejezte be a hatodik osztályt. Riportunk készítésekor a bükfürdői strandolást várta a legjobban. A Movement Dance School táncosa nyáron sem lazsál, mert mindig időt szán a gyakorlásra. A mostanin kívül még két táborba is jelentkezett, így minden esélye meg van arra, hogy tartalmasan tölti a szünidőt. Családjával a Balatonra és Tatabányára készülnek vakációzni.
A Pátzayba járó Budai Lara ősztől már hetedikes lesz. A hatodik osztályt nehezebbnek érezte, ezért különösen örül a szünidőnek. A művelődési ház által szervezett programokon kívül még egy táboron fog részt venni, továbbá siófoki családi nyaralás vár még rá a nyár során.
Pintér Fruzsina az előtte szóló lányok osztálytársa. A történelem tárggyal neki is meggyűlt a baja, a matematikát pedig erősségeként említette meg. A tábort megfelelő alkalomnak tartja a feltöltődésre. A hetedikes diák leginkább a bükfürdői strandolást várta. Tévés forgatásunkkor kézműves foglalkozáson vett részt a művelődési központban. Az alkotásokat papírból és agyagból készítették társaival. Fruzsina a következő hónapban Budapestre készül két napra, augusztusban ismét Erzsébet-táboron vesz részt, családjával pedig a Balatonra utaznak.

Beküldés dátuma: 2018. 06. 26.

Kapcsolódó hírek

További hírek