Az ornitológus nevét viselő intézményben Márczisné Varga Lívia

igazgató méltatta a helytörténészként is ismertté vált kutató életpályáját. A honismereti mozgalom egyik hazai úttörője 1956-ban költözött Budapestre. A 93 éves korában elhunyt kutatónak, a madártan kiváló ismerőjének hagyatéka a csornai múzeumba került, ahol oklevelei, művei és dolgozószobájának részlete is látható. 1994-ben posztumusz Csorna Város Emlékéremmel ismerték el a nagy tanárt és lokálpatriótát, aki munkálkodása során a Rábaköz és a Hanság természeti értékeire irányította a figyelmet. Király Iván nevét 2006-ban vette fel a farádi iskola, amiről az épület falán lévő emléktábla tanúskodik. A fák, az erdő és a madarak szerelmesének kedvenc állata a békászó sas volt. Életpályája azt üzeni az utókornak, hogy óvják, védjék a természetet. – Úgy munkálkodjunk, éljünk a természetben, hogy méltók lehessünk emlékére – mondta Márczisné Varga Lívia. Az igazgató az ünnepség végén átadta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Csornai Tankerülete által adományozott emléklapot Nagy László hetedikes tanulónak, aki – Mecsér község területén, az idei árvízi védekezésben – a közösségért vállalt önkéntes munkájával érdemelte meg a kitüntetett figyelmet.
Beküldés dátuma: 2013. 10. 18.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.