elhunyt, de gyermekkorából jól emlékszik a falusi búcsúk hangulatára, és ennyi év eltelte után is többen ráismernek a településen. A Horváth család Mosonmagyaróvárra költözött, ezért interjúalanyunk iskoláit már itt kezdte el, majd Győrben és külföldön folytatta tanulmányait. A soproni határőrségnél három esztendeig dolgozott, a rendőrség kötelékéhez pedig a rendszerváltáskor csatlakozott. A megyei főkapitányság nyomozóját később bűnügyi osztályvezetőként foglalkoztatták Mosonmagyaróváron. Utóbbi helyen kapitányi beosztásba került, és immár hat esztendeje ugyanezt a pozíciót tölti be Győrben. Miért pont rendőr lett? – Szeretek az emberekkel foglalkozni, ami nem egyszerű feladat, illetve a közrend, a közbiztonság
és a bűnügyek felderítése mindig fő csapásirány volt számomra – mondta a rendőr ezredes. Amennyiben a megyeszékhely közbiztonsága után érdeklődnénk, elsősorban az ott élőket kellene megkérdezni. A kapitány szerint Győr nyugodt város az ország többi, hasonló kaliberű településéhez képest. Horváth Csaba véleményét a következővel egészítette ki: az eredményes működéshez elengedhetetlen az önkormányzat támogató hozzáállása, amiben nemcsak ők, hanem a környező kapitányságok dolgozói is részesülnek. A nemzetközi rendőr akadémia jóvoltából külföldi kollégáktól szerzett tapasztalatok alapján elmondható: a tőlünk nyugatabbra lévő országokban megtörtént esetek előbb-utóbb nálunk is megjelennek. Megyénk előnye bizonyos szempontból hátrányt is jelenthet, történetesen, hogy az emberek többsége keresettel rendelkezik, ezért a viszonylagos gazdagság kiváló terep az átutazó bűnözőknek.
illetve a körzeti megbízott azért van, hogy a szabályokat betartassa, amit úgy tud megvalósítani, ha mintát és pozitív példát mutat – fogalmazott az ezredes.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.
A nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték Kapuváron
Kapuvár Térségi Általános Iskolában 2012 óta hagyomány, hogy az év végéhez közeledve közös ünnepségre hívják az intézmény nyugállományba vonult pedagógusait.