Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A szabályok betartásával elkerülhetőek lennének a balesetek

A kapuvári önkormányzat mindig határidőre elvégzi a rá háruló feladatokat – mondta Hámori György azzal kapcsolatban, hogy sokan rajtuk kérik számon a Penny marketnél hiányzó jelzőlámpát. A polgármester sokadszorra leszögezte: az állami kezelésű úttal nem a város rendelkezik,
hanem a közútkezelő.

Kiss Zoltán, a Kapuvári Rendőrkapitányság vezetője hagyományosan a március végi, vagy az április eleji képviselő-testületi ülésen számol be a az előző évben végzett munkájukról. Hámori György elégedett a rendőrök tevékenységével, és ezt a szubjektív véleményt az országos statisztikai adatok is alátámasztják, hisz a kapuváriak előkelő helyet foglalnak el a kapitányságok rangsorában. A polgármester megköszönte az emberek közbiztonsága érdekében kifejtett tevékenységüket, valamint azt, hogy szavatolják a rendezvények nyugodt lebonyolítását.
Régóta borzolja kedélyeket, hogy a 85-ös főúton, a Penny Marketnél lévő gyalogátkelőhelyen egyre több a végzetes baleset, ezért Hámori György a témáról külön is szót ejtett. – Szeretném mindenki tudtára adni, hogy állami útról beszélünk – reagált arra, hogy a tragédiákért mindenki az önkormányzatot hibáztatja. Hiába van a településen belül az adott útszakasz, akkor sem a város, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. dönti el, hogy hova kerüljön közlekedési lámpa. Amikor elkezdődtek a lámpaépítések Kapuváron, a városvezetés két helyszínt javasolt a telepítésre: a Vargyas utca kihajtóját és a Pennynél lévő átkelőszakaszt. A képviselő-testület nem tudja befolyásolni a közútkezelőt, hogy – az önkormányzattal és a rendőrséggel folytatott egyeztetések ellenére – miért a Sparhoz, és miért nem ide helyezte el a jelzőlámpát. Természetesen az önkormányzat is azt szeretné, ha elkészülne a jelzőlámpa, de a városvezető azért hozzátette: A baleseteket elsősorban a közlekedési szabályok betartásával lehet megelőzni, ami a gyalogosokra és autósokra egyaránt vonatkozik. Az emberek sajnos sokszor körültekintés nélkül lépnek le a zebráról és mennek át a forgalmas úttesten, a sofőrök pedig a megengedett sebességnél gyorsabban hajtanak.
– Szerencsére Gyopáros Alpár képviselő úr is elindult ebben az ügyben, reméljük lesz megoldás és a jelzőlámpa kikerül a Penny parkolóhoz. Az önkormányzat mindig határidőre megcsinálta azokat a feladatokat, amiket rá kiróttak: megemeltük a kandelábereken lévő lámpák fényét is. A megengedett sebességet korlátozó 30-as tábla kihelyezéséről bennünket nem értesítettek. Én ebben szkeptikus vagyok, mert aki eddig gyorsan hajtott, ezután is gyorsan fog – fejtette ki véleményét Hámori György.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen beszámoló hangzott el a „Jószív” Temetkezési Kft. 2018-ban végzett tevékenységéről. Dr. Ladocsy Géza ügyvezető elmondta, hogy változnak a szokások és egyre kevesebb a koporsós temetés, helyette inkább az urnás temetések kerültek előtérbe.
– Ez a folyamat nem most kezdődött. Dr. Biró Péter polgármester idejében készült el egy terv, amit onnan tudok, hogy képviselő-testületi tag voltam akkor – szögezte le Hámori György. – Az egykori Édász ház temető felőli udvaránál olyan kerítést lehetne építeni, melyen elhelyezhetnék az urnafalat. Ez megvalósítható terv, de akkor nem kapott zöld utat, mert különben sem volt ennyi urnás temetés. A város vezetője szerint érdemes lenne újból átgondolni ezt a tervet, ezért Vertetics István osztályvezetőt bízta meg azzal a feladattal, hogy a „Jószív” Kft.-vel közösen aktualizálják a korábbi elképzeléseket.
A kapuvári Szent Kereszt Köztemető növényzetének gondozása egyértelműen a sírkert kezelőjének a feladata. A fák egyre több problémát okoznak, mert a gyökérzetük megemeli a sírokat, ezért helyenként meg kellene ritkítani, ami nem jelenti azt, hogy valamennyit el fogják távolítani. Hámori György ezzel összefüggésben megjegyezte: A temetőben különösen oda kell figyelni a fakivágásra, ezért szakember kell hozzá, hisz nem dőlhet bármilyen irányba a növényzet.

Hámori György ezután beszámolt egy örvendetes hírről: jó úton halad a Gárdonyi utca felújításával kapcsolatban kiírásra kerülő közbeszerzési eljárás előkészítése. A város a Belügyminisztérium pályázatán nyert forrást a beruházásra. – Aki arra megy, az láthatja, hogy a város egyik legrosszabb utcájáról beszélünk, de a felújítása még az idei évben meg fog kezdődni – folytatta a tájékoztatót a polgármester.
A másik örvendetes hír inkább a fiatalságot érinti: Kapuvár EFOP-os pályázati forrás keretében segíti a felsőoktatásban tanuló diákokat. A tavasszal meghirdetett felhívásra értékelhető pályázatok érkeztek, ami azt jelenti, hogy a kérelmezők valamennyi feltételnek megfeleltek. A polgármester javaslatára ebben a félévben 30 helyett 40-en kapják meg az egyszeri 60 ezer forintos támogatást, amit pályázaton belüli átcsoportosítással tudtak megoldani.

– Kapuvár gazdálkodása továbbra is stabil – jelezte Hámori György, hogy a település jó évnek néz elébe, hisz a pályázati pénzek, valamint a saját forrás felhasználásával idén is sok mindent meg tudnak valósítani a városban.

Beküldés dátuma: 2019. 04. 09.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek