A lengyelek és a magyarok között nagyon szoros a kapcsolat, amelynek megtartásához Andrzej R. Kalinowski is szerene hozzájárulni. Hazája sosem felejti el nekünk, hogy a II. világháború európai kezdetén az ő oldalukra álltunk.
A minap Jobaházára látogatott Lengyelország budapesti konzulja. Andrzej R. Kalinowski rábaközi körútja egyik fontos állomásának tekinti a Csornától nyolc kilométerre lévő községet, mert tudomására jutott, hogy értékes tárgyi és szellemi hagyatékra lelhet ezen a vidéken, ezenkívül többen az emlékeikben hordozzák, s épp ezért a szívügyüknek is tekintik a 75 évvel ezelőtti eseményeket. A nagykövetség kutatást folytat azon lengyel származású katonák után, akik házasságkötésük révén itt maradtak hazánkban, s időközben magyar állampolgárokká lettek. A Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének konzulja olyan műemlékekről és tárgyakról is tud, amelyeket a lengyel menekültek ajándékoztak hálából a rábaközieknek. miseruha
Lengyelország idén szeptemberben ünnepi megemlékezést tart az 1939-es lengyel–német háborúról, melyben Magyarországnak kitüntető szerepe volt. Több mint százezer polgári menekült és katona talált otthonra hazánkban. A háború alatt a katonák továbbmentek a harcmezőkre, a civilek nagy része viszont hazánk északi és nyugati területein telepedett le.
A lengyel konzulátus mindent megtesz azért, hogy a fiatal generációk se felejtsék el: miként segítették a magyarok a lengyeleket.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 26.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.