A papi hivatás ajándék és nagy lehetőség

1950-ben hatvannégy szerzetes alkotta a premontrei apátságot Csornán, s köztük volt az a pap, akire az idősebbek még emlékeznek. Az 1947-ben indult kisgimnázium igazgatója, Pákai Arnold a rend feloszlatása után mindenét elveszítette: munka és lakhely nélkül maradt, ezért befogadták őt a rokonok. Boldvai Márton Bertalan édesapja épp akkor cseperedett, s felnőve saját családjával együtt látogattak el minden évben Árpi bácsi csornai nyughelyéhez. A közös imádságot minden alkalommal a premontrei atyák látogatása követte, s mivel beszélgetőpartnerünk akkor még kisfiú volt, alakult ki az a különös helyzet, hogy a szerzetesek jóval előbb megismerték őt, mint a nemrég pappá szentelt Boldvai Márton Bertalan a premontreieket.

A pappá szentelt fiatal életéből sem maradt ki a szerelem, aki mégis a reverendát választotta.
Ennyire azért nem vezetett egyenes út a mostani helyre, pedig a leérettségizett fiatal rögtön belépett a rendbe, de a budapesti származású ifjúnak először egészen más felekezetek jutottak az eszébe. Családja nem erőltetett rá semmit, de kérték, hogy mielőtt elhatározza magát, mindenképpen látogassa meg a csornai premontreieket. Utólag nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért ennél a közösségénél kötött ki, talán csak ennyi: érezte, itt otthon van. Amikor diákjai ehhez hasonló kérdésekben faggatják, mindig a szerelmet hozza fel példának, hiszen papi hivatása előtt ő is átélte ezt az érzést. Rengeteg érvet lehetne felsorolni a választott mellett, de hogy mi volt az az apró momentum, ami miatt meghozta a döntést, és kikötött valaki vagy valami mellett, már nem ilyen egyszerű megfogalmazni.
Boldvai Márton Bertalan szerint a pappá szentelés hasonló felemelő érzés, mint a házasságkötés, mely nemcsak nagy ajándékként élhető meg, de felelősséget is jelent az illetőnek. Szerinte hosszabb folyamat szükséges ahhoz, hogy igazán felfogja papi feladatainak súlyát és jelentőségét. Csorna mindkét katolikus templomának kápláni megbízatása mellett ellátja a rendnél a segédmagiszteri feladatokat is. Elöljáróját abban fogja segíteni, hogy részt vesz a növendékek nevelésében.

A diakónus hivatását talán a tettetés nélküli szeretet gyakorlásával lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni – mondta a nemrég felszentelt Heiter Róbert Gottfried.
Az egyházi teendőket ellátó személy  szerteágazó tevékenységet végez a hívek szolgálatáért. A nyilatkozó szerint inkább arról érdemes  beszélni, hogy mit tapasztalnak meg az emberek mindebből. A diakónus manapság azokat a  feladatokat látja el, amelyekben Isten kegyelmét közvetíti az emberek fele. Jelen van az élet meghatározó fordulópontjain: közreműködik a haldokló szent útra való felkészítésében, a keresztség kiszolgáltatásánál, a házasság megáldásánál. Az egyház legalsó fokán álló személyt a törvénykönyv által előírt szabályok szerint szentelik fel, melyet megelőz az örök fogadalom és az ahhoz kapcsolódó lelki gyakorlat. Utóbbit Heiter Róbert Gottfried a pannonhalmi bencések társaságában élte át, mely különleges élményeket nyújtott számára. Elsőként az tűnt fel neki, hogy a szerzetesek a szigorú szabályok ellenére is jól érzik magukat ebben a környezetben. A diakonátusra készülő szolgálattevő Bertalan testvérrel együtt vett részt a Pálosszentkúton tartott elmélyülésben, ahol teljesen más életformába csöppentek bele. Heiter Róbert Gottfried eljutott az államvizsgáig a hágeni egyetem német irodalom és neveléstudomány szakos képzésén,  és elöljárója jelezte neki, hogy  készüljön, mert huzamosabb időt fog eltölteni az észak-németországi hamborni apátságban.