Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A pandémia ellenére sem álltak le az országos versenyek a kapuvári zeneiskolában

A tanároknak és a gyerekeknek egyaránt meg kellett szoknia az online tanulást, különösen, ha hangszeroktatásról van szó, mely talán a többi tárgynál is jobban igényelné a testközeli, személyes találkozást – mondta Szücs Róbert, a kapuvári Metrum zeneiskola igazgatója.

A kapuvári Metrum Alapfokú Művészeti Iskolába jelenleg 149 gyerek jár, és 12 tanár oktatja őket a szolfézsra, valamint a hangszerhasználatra. A vonósok közül a hegedű és a cselló választható, azonkívül zongorán is tanulhatnak a diákok. Többféle fúvós hangszer szerepel a repertoárban: ilyen a trombita, a kürt, a fuvola és a furulya, de felkapott az ütős tanszak is – tájékoztatta televíziónkat az iskola igazgatója. Elmondta, hogy adott a lehetőség a zene iránt érdeklődő kapuvári gyerekek számára, mert többféle hangszer közül választhatnak.

A 2020/2021-es tanév első félévét még a megszokott módon dolgozták végig a diákok és a tanárok, de az ismert okok miatt márciustól átálltak az online oktatásra. Szücs Róbert szerint az egy évvel ezelőttihez képest idén tavasszal már sokkal rugalmasabban és könnyebben ment az átállás.
– Természetesen ez nem a legideálisabb megoldás, mert testközelből lenne megfelelő a hangszerhasználat. Szakmai szempontból sokkal jobb lenne, ha személyesen történne az oktatás. Használjuk a Kréta tanulmányi rendszert, ezenkívül a különböző internetes oldalakon is fel tudjuk venni a kapcsolatot a növendékekkel. Idén már a gyerekek is sokkal hamarabb áttértek az online oktatási formára.
A távoktatásnak ugyanakkor jó oldala is van, mert ha visszahallgatja a gyerek a felvételt, észreveszi, hogy min kellene javítani, így saját munkájukat kontrollálhatják. Szerencsére igényesek a tanulók, és nem küldenek be összecsapott felvételeket. Ezenkívül bizonyos fokú önállóságra is nevel az online tanóra, mert saját gyerekemen tapasztaltam otthon, hogy eleinte alig mert megszólalni, de ma már nem feszélyezi a helyzet, mert megszokta.

A zenetanárok gyakran arra kérik a gyerekeket, hogy ha lehet, készítsenek hangfelvételt, mert sokkal jobb a minősége, mintha egyszerűen csak online órát tartanának. Ráadásul ki lehet elemezni a hallottakat, és arra is van lehetőség, hogy megbeszéljék a gyermekekkel a tennivalókat. Amennyiben problémás részek merülnek fel a videóban, közösen keresnek rá megoldást.
Minden hangszernél más-más technikai megoldást kell alkalmazni – emlékeztetett a pedagógus –, így ennek megfelelően eltérő az is, hogy milyen segítségre lehet szüksége a növendékeknek. Előfordul, hogy a kéztartásán kellene változtatni, vagy épp, a szájánál lévő hangszert szeretné a tanár megigazítani a jobb hangzás érdekében, de azt is célszerű figyelni, hogy helyesen veszi-e a levegőt, és folytathatnánk a felsorolást – mondta a zenetanár.

Az Oktatási Hivatal nem törölte el az országos versenyeket, ezért a kapuvári Metrumból ketten is készülnek az országos fuvolaversenyre. Ők külön-külön bejöhetnek a próbákra és majd videofelvételt készítenek a versenyre, melyek az online térben zajlanak.
A fuvolisták regionális versenyen vettek részt, és az iskola csellistája is eredményesen szerepelt a megméretésen.
Mészáros Levente hegedűvel nívódíjat ért el, illetve két gyerek bejutott az országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyre. A győri válogatót is online tartották meg, melyre videofelvételeket kellett küldeni a Metrum zeneiskolából. Technikailag nagy segítségükre volt Csörgits Ferenc – jegyezte meg a riportalany.
Szücs Róbert megjegyezte: Igen nagy eredményt ér el az, aki bejut az országos versenyre, hiszen a több száz zeneiskolából több száz gyerek mérette meg magát, és durván hatvanan mehetnek csak tovább egy-egy országos versenyre. A kapuvári Metrumból Kaposvári Kata és Tóth Virág jutottak be a rangos megmérettetésre. A fiatalokat Szücsné Vajda Réka készítette fel a a versenyre.
A zenetanár szerint a koncertek nagyon hiányoznak a gyerekeknek, mert nagy szükség van arra, hogy hallják egymás játékát. A közös zenélés segíti és inspirálja őket a haladásban. – Ha most ránézek az üres teremre, azt látom, hogy a székek szét vannak húzva, azóta pedig úgy oldottuk meg a muzsikálást, hogy felvettük a koncertet és elküldtük a gyerekeknek.
Szücs Róbert abban bízik, hogy áprilisban visszatér minden a régi kerékvágásba és elindulhat az élet. – Eleinte a szülők biztos, hogy csak felvételről fogják látni a gyerekeket, de később talán lesz élő koncert is. Addig készülünk az év végi vizsgákra, mely tavaly online módon történt a felvételek meghallgatásával. Idén remélem ez már másként lesz. Készülünk a szokásos nyári táborra is, mely az iskola után plusz egy hetet jelent a gyerekeknek, amikor csak a zenélésé lesz a szerep. A zeneiskolai beiratkozásra júniusban kerül sor, ami remélhetőleg már élőben lesz.

Beküldés dátuma: 2021. 04. 06.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek