Egyesület alakítása, vezetőség megválasztása felelősségteljes döntés, mert aki a vállára veszi a közösség gondjait, az a feladatok végzésében is maradéktalanul helyet kell, hogy álljon – hangzott a farádi nyugdíjasklub jubileumi rendezvényén.

– Öt évvel ezelőtt Tálos Ferenc azzal az kereste meg a Farádon élő nyugdíjasokat, hogy egy közösség létrehozásán munkálkodik, egyúttal arról kérdezett bennünket, hogy csatlakoznánk-e ehhez a körhöz – idézte fel a kezdeteket Horváth Győző, aki a huszonöt-harminc fővel megalakult klub első lépéseiről beszélt. A helytörténész szerint a Hársfavirág elnevezés a lehető legtalálóbb, mert a falu két templomát összekötő út mentén gyönyörű hársfasor díszlik. A nyugdíjas egyesület élete nem merül ki a havonta tartott összejövetelekben, mert a kultúrház falain kívülre is szerveznek programokat bőséggel.
Gyopáros Alpár a farádi nyugdíjasklub tagjaival rég barátságot kötött, ezért szívesen vette a jubileumi rendezvényre szóló meghívásukat. Az országgyűlési képviselő minden adandó alkalommal elmondja: köszönettel tartozunk a bölcsebb emberek erőfeszítéseiért, azért, hogy felneveltek bennünket.
Minden polgármester büszke, ha a rábízott településen olyan egyesületek, szervezetek működnek, amelyek a helyiek életében meghatározó szerepet töltenek be.
– A nyugdíjasokat nagyon-nagyon tisztelem, s főleg azért, mert mindenkor lehet rájuk számítani. Bármire kérem őket, mindig ott vannak, ezért a legmagasabb tisztelet jár nekik – mondta Szalai Zoltán a farádi Hársfavirág Nyugdíjas Klub ötéves jubileumi rendezvényén
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.