A nyár a felkészülés jegyében telt el – tudtuk meg Pantelics Pétertől. Az alapozó edzéseken az őszi szezonban induló megmérettetésekre készültek fel, valamint a különböző fokozatú övvizsgákon vettek részt. Az utánpótlás korúak nemrég a Tarjánban megrendezett nemzetközi bajnokságon szerepeltek, ahol Végerbauer Roberta és Németh Veronika aranyérmet szereztek, ezenkívül két ezüst- és három bronzérmet osztottak ki a castrumosoknak. A győri REHAB-RÁBA Ashihara Karatebajnokság kicsit új volt a gyerekeknek, de edzőjük szerint becsülettel helytálltak a 194 indulóval megrendezett országos versenyen. A kapuváriak 12 versenyzője hét arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal öregbítette a sportegyesület hírnevét. Az októberi J&S Speed Karate nemzetközi utánpótlásversenyen ketten állhattak a dobogó legfelső fokára. November elején újabb nemzetközi rangadó várt a Castrum sportolóira, méghozzá Szlovákiában, ahova a magyarokon kívül lengyel, román, horvát, szlovák versenyzők mérték össze erejüket. Pantelics Péter a nemzetközi versenyekről elmondta: a nevezési díjat és az egyéb költségeket a sportegyesület fizeti, a résztvevőknek “mindössze”annyi dolga van, hogy kihozzák magukból a maximumot. Még ha sokan is vannak a magyar mezőnyben, a több éve sportoló fiatalok ezt bizonyos idő után kiismerik, viszont a külföldiek szokatlan stílusban, más szabályok szerint mérkőznek, ezért a nemzetközi rangadókon szerzett tapasztalatok jó alapokat adnak a későbbi viadalokra – tette hozzá az edző. Utalt arra is, hogy nem feltétlenül lesz minden karatésból versenyző, mert kemény munka vezet el odáig.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 09.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.