Mivel a csornai és környékbeli színházlátogató közönség a szívébe zárta a Turay Ida Színház társulatát, idén ugyancsak a Darvasi Ilona által alapított magánteátrum „hozza el” darabjait a Rábaközbe. A művészeknek nem kényszer a vidéki előadás, és örömmel vállalják, hogy hónapról hónapra fellépnek a művelődési központ színpadán. Szalayné Galambosi Tímea az októberben induló évad előadásait ismertette televíziónknak. Az igazgatónő elmondta, hogy a hagyományos műfajok mellett a mostani ősztől különlegesebb produkciókat is terveztek. A holló árnyékában című történelmi krimi Hunyadi Mátyás udvarába repíti a nézőket. Paul Portner Hajmeresztő című darabja a bűnügyi társasjátékhoz hasonló szituációt teremt a színpadon. A Szellem a spájzban kísértetkomédiát az egyik soproni legenda ihlette, ezért a bérleten kívüli előadás a Löverekben játszódik. A klasszikus darabok közt szerepel a Van, aki forrón szereti cínű musical, valamint a Maga lesz a férjem kétfelvonásos zenés vígjáték is. Huszka Jenő Mária főhadnagy nagyoperettje a jövő esztendőben kerül terítékre. A József Attila Színházzal közösen bemutatásra kerülő produkcióban a nézők olyan kiváló színészekkel találkozhatnak, mint Kállay Bori és Benkóczy Zoltán, de a többi darab sem mellőzi a jobbnál jobb előadókat.
A Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház a fiatalabb korosztályt célozza meg, és a novembertől jövő áprilisig terjedő időszakban öt előadásból álló bérletsorozatával várja a tanulókat, akik a 10.30-as és a 14.00 órai időpontok közül választhatnak. Repertoárra kerül a Hófehérke és a hét törpe, valamint a Pinokkió, decemberben pedig a Betlehem csillaga című zenés mesejáték lesz látható. A Péter és a farkas táncbetétekkel egészül ki, a sort pedig az Illa berek mesedarab fogja zárni.
A csornai városi művelődési központ vezetője reméli, hogy a széles választékból mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző színvonalas színpadi produkciót. Aki pedig valamennyit szeretné megnézni, az kedvezményes áron bérletet is vásárolhat
Beküldés dátuma: 2012. 10. 17.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.