A tavalyi esztendő szélsőséges időjárása nagy károkat okozott a mezőgazdaságban. A csapadékhiány katasztrofálisan rossz gabona és kukorica termést eredményezett. Fenyőházi Tibor szerint Csorna és környéke talajadottságaiból kifolyólag az országos átlagnál jobban vészelte át a száraz időszakot, és a kötött, mélyfekvésű területeket nem érintette annyira a csapadékhiány. Környékünkön a repce és a kukorica termése a közepes szintet is elérte. Tehát az alaptakarmány biztosított, csak abból van kevés, ami elfogyasztaná. Annál szomorúbb, hogy az egykor állattartásáról híres Kisalföldön rohamosan csökken az állomány, s ezen belül főleg a sertések aránya. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének országos alelnöke megemlítette azokat a csődközeli helyzetbe került feldolgozókat, akiknek több tízmillió forinttal tartoznak a gazdasági élet nem épp tisztességéről elhíresült szereplői.
A jogos jussot meg kell adni! – gondolta a MAGOSZ, amely helyzetbe hozta a reményvesztett termelőket.
Hosszú éveken át tartó vitákat és bírósági pereket követően a MAGOSZ megyei szervezetének közbenjárására tavaly végre megkapták jogos jussukat a terményüket régebben szövetkezeti formában értékesítő cukorrépa termelők. Emlékeztetőül: amikor megszűnt a nyerscukor gyártása, a 2006-os mezőgazdasági vezetés kizárta őket az uniós támogatási lehetőségekből.
Gyakori szóhasználattá vált környékünkön is a zsebszerződés, mely a külföldiek magyar strómanokon keresztüli földhöz jutását jelenti. A gazdakörök szövetsége azzal a kéréssel fordult az államtitkárhoz, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket: éljen elővásárlási jogával a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, hogy megszűnjenek a gyanús adás-vételek. Fenyőházi Tibor megjegyezte: sokan ferde szemmel nézik a gazdáknak nyújtott „támogatást”, amely valójában kompenzáció annak érdekében, hogy a termékeket ne ún. teljes értéken kelljen megvásárolnia a fogyasztónak, viszont a gazda is megkapja a jussát.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 13.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.