Fennkölt hangulatban kezdődött a bágyogszováti egyházközség családi majálisa, miután a győri bazilika idén nyolcvanadik évfordulóját ünneplő Palestrina kórusa Katona Tibor karnagy vezetésével a

reneszánsz zene első igazi

nagymesterének, a flamand származású Josquin de Prés, Ave vera virginitas (tengernek fényes csillaga) című motettájával köszöntötte a Szűzanyát a község templomában. Szinte megfeledkezve a rájuk váró sok-sok mulatságról, még a gyerekek is fesztelenül hallgatták a gyönyörű kórusműveket. A csornai származású Bognár István – aki jelenleg a soproni Szent Margit-templom plébánosa – által bemutatott szentmise után a Család Éve programhoz kapcsolódott a kicsiknek és nagyoknak szóló délutáni rendezvény. A szervezők minden lehetséges helyet kihasználtak, hogy jól érezze magát a közönség: a garázsban főtt az őz- és sertéspörkölt, az asszonyok palacsintával készültek, a sátor alatt zajlott a rajzverseny, mögötte pedig veterán autókban gyönyörködhettek a négy kerék szerelmesei, hátul pedig ugrálóvár vonzotta mágnesként a kicsiket. A közeli büfében további

ínyencségeket lehetett beszerezni. A zserbó- és pogácsasütő-verseny után estefelé Csorba János zenekarvezető irányításával a győri Friend Big Band koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt.
– A család az életet jelenti Horváth Istvánné számára, akinek rokonai kissé szétszóródtak a környéken, de tartják a kapcsolatot. Németh Zoltánné két nagylánya már férjhez ment, és négy fiú unokával gyarapodott a család. Amikor csak tehetik, összejön a família; jót esznek, isznak, beszélgetnek, az idősebbek elmondják fiatalkori történeteiket. – A legtöbb család összetart, kivételek meg mindig voltak – tette hozzá Horváth Ferencné.
Németh István plébános a katolikus püspöki kar gondolatát idézte, amikor arról beszélt, hogy az egészséges lelkületű keresztény családokból, mint apró sejtekből épülhet fel a társadalom egésze. Mivel a bágyogi és a szováti egyházközséghez alig több mint egy éve kapcsolódott Bodonhely, valamint Rábaszentmiklós, még össze kell szoknia a családoknak - jegyezte meg a pap. – A közeledést és az egységet próbáljuk ezzel a rendezvénnyel megvalósítani – hangzott az interjúban. A bágyogszováti pap rendezvényszervezői mivoltáról így nyilatkozott: az ilyen és ehhez hasonló összejövetel az emberek javát szolgálja, mivel a lelkipásztor a közösségért van, maga is igyekszik hivatását e célnak szentelni.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 01.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.