A falunap nagy részében a szórakoztatás a lényeg, és a győrsövényháziak idén más egyébnek is örültek: végre nem esett az eső, ami nagy ellensége a szabadtéri rendezvényeknek.
Annak ellenére, hogy Győrsövényházon évtizedek óta megrendezik a település hagyományos ünnepét, minden falunapnak kell valami újat mutatnia – mondta Hokstok Imre. A polgármester beszélt a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében megrendezett „Győrsövényház az én falum” című rajz- és fotópályázatról is, melyre a felnőttek és a gyermekek egyaránt beküldték alkotásaikat. – A beérkezett művek megmutatják, hogy milyen szépségei vannak falunknak. Minden falunap közösség- és közönségteremtő. A közösséget a helybeliek alkotják, a látogatók pedig a környékről érkeznek hozzánk, hogy megnézzék a települést, és rácsodálkoznak, hogy mennyi minden van itt Győrsövényházon.
A falunapi programok is azt a célt szolgálják, hogy erősödjön a helyi közösség. A tűzoltó bemutatón hét-nyolc éves gyermekek vonultak fel, akik láthatólag nagyon ügyesen bántak a tűzoltóeszközökkel. A fiatalok fegyelmezetten és odaadóan végezték a rájuk bízott feladatokat. A polgármester megjegyezte: A diákok viselkedése is azt mutatja, hogy nemcsak azon múlik, ki hova születik, hanem milyen nevelésben van része.
Idén kilenc kondérban főtt az ebéd. A tombola és az étel árának befizetésével az emberek hozzájárulnak a falunapi programok finanszírozásához. Hokstok Imre büszkén állapította meg, hogy elkelt négyszáz jegy, pedig a tombolákat akkor még meg sem számolták. Mivel évről évre egyre kevesebb pénz jut a falunapra, a település vezetése és lelkes segítőik saját munkájukkal pótolják a hiányzó összeget. Az óvodás szülők külön sütést szerveztek, melynek bevételéből játszótéri hinta vásárlását tervezik.
Ha a győrsövényháziak összefognak és odafigyelnek a vendégekre, a falunapra látogatók jó érzéssel távoznak – jegyezte meg a falu első embere.
A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület ifjú csapata a Csallóközből érkezett Győrsövényházra. A „Profi Team” elnevezésű formáció tagjait hattól kilenc éves korú gyermekek alkották, a nagyobbak pedig a bemutatón mutatták meg tudásukat. Az „Ifjú Tűzoltók” csapatában négy-hat esztendős gyerkőcök tanulják a tűzvédelem alapjait, valamint a felszerelések használatát.
A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.