Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

A kapuváriak jövő évi ajándéka - 2021-ben birtokba vehetik az új szabadidőparkot

A barnamezős beruházás olyan elhagyott üzemi területek felújítását  jelenti, mely  alkalmassá teszi az objektumot a korábbiaktól eltérő, más jellegű újrahasznosításra – tájékoztatta a lakosságot Hámori György, aki szerint  hiánypótló fejlesztés lesz a városban a családok kikapcsolódását szolgáló szabadidőpark létesítése. Az elképzelés már nem csak a tervezőasztalon létezik, ugyanis megkezdődött az építkezés.

– Fontos állomásához érkezett a város – mondta Hámori György a „Barnamezős terület rehabilitációja Kapuváron” című pályázat sajtótájékoztatóján. A polgármester arra gondolt, hogy a legtöbb ember régóta érdeklődéssel figyeli a volt húsgyár területének sorsát. Miután kiderült, hogy a gyár véglegesen megszűnik, az önkormányzatnak egyetlen fontos feladata maradt ezzel kapcsolatban: bármilyen módon meg kellett szereznie a telket, nehogy spekulánsok kezére kerüljön. A polgármester kijelentette: az akció sikerült, majd ezután felmérték, hogy mire lehetne hasznosítani az egykori gyárépületeket. – Sajnos elég rossz eredményt kaptunk – tette hozzá.
Az elképzeléseik közt szerepelt közösségi tér, esetleg sportolásra alkalmas objektum, netán kisebb üzem, de az akkori technológiával épült gyár erre alkalmatlan, legalábbis igen nagy ráfordítást igényelt volna az átalakítása.
A város első embere felhívta a figyelmet arra, hogy a terveket össze kellett hangolni a pályázat nyújtotta lehetőségekkel, melyben az is meg van határozva, hogy milyen legyen a zöld felületek és az épített területek aránya. Hámori György elégedett a végeredménnyel, és úgy véli, a lehető legjobb megoldás született úgy, hogy megfelel a pályázati kiírás minden elemének.

A kapuvári sajtótájékoztatón elhangzott: Megkezdődött az élményelemekben gazdag, sportolásra alkalmas, gyerekek és családok igényeit kiszolgáló szabadidőpark építése. A barnamezős terület rehabilitációjára több mint 580 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város. A játszórészt úgy alakítják ki, hogy valamennyi korosztály megtalálja benne a számítását: az óvodások mellett az iskolások és a még náluk idősebbek is szórakozhatnak.
A beruházás magában foglalja azt a két részből álló külső sportparkot, mely erőemelő eszközöket és a szeniorok számára használható berendezéseket fogja tartalmazni.
A szakmájukban országos elismertséget szerzett tervezők olyan „napozódombot” álmodtak a területre, amelyet nem szó szerint kell értelmezni, Lehet, hogy csalódni fognak azok, akik bikinis hölgyek jelenlétére számítottak, de egészen más funkciót szántak a helynek: Vízgyűjtésre alkalmas ciszternát építenek a domb alatt azzal a céllal, hogy a nagyobb esőzések alkalmával se ússzon el a terület, ezért szeretnék szárazon tartani a magasabban fekvő részeket. Az összegyűlt csapadékvizet öntözésre fogják használni, ugyanakkor nyilván a domb sem fog érintetlenül maradni, mert a gyerekek idővel „belakják”; télen akár szánkózhatnak is rajta.
A 16 ezer négyzetméter zöldfelületi fejlesztés kivitelezője részéről Horváth Sándor ismertette a sajtótájékoztatón a három önálló egységből álló beruházás részleteit. Elmondta, hogy az ütemtervek szerint haladnak a munkával. Elérte a hatvan-hetven százalékos készültségi fokot a kiszolgálóegység megépítése, mely a parkolókat, a járdákat és a sétányokat foglalja magában. A sport és szabadidő eltöltésére szolgáló területen jelenleg közműépítési munkálatok folynak. A cég ügyvezetője szerint biztonsággal kijelenthető, hogy 2021-ben elkészül a kapuváriak gyönyörű parkja.

Beküldés dátuma: 2020. 10. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek