
A kertésztechnikus örömmel jegyezte meg, hogy érdeklődés mutatkozik az egyesület munkája után, mert néhány fővel nőtt a taglétszám. 2010-re nem terveznek nagyobb változásokat, és a megszokottak szerint, minden hónap első csütörtökén várják a foglalkozások résztvevőit. Az elnökség úgy gondolja, hogy az évi tizenkét találkozó bőven elég arra, hogy a zöldség-, a gyümölcs- és a dísznövénytermesztők, vagy a hobbi kertészek választ kapjanak felmerült kérdéseikre. Pintér László a dísznövények tartásában szerzett leginkább tapasztalatokat, de ettől függetlenül a kertészkedés minden területén jól feltalálja magát. Szükség is van erre, hiszen unokákkal együtt kibővült tíztagú családja szívesen fogyasztja a maguk által termesztett otthoni finomságokat.
Jó gazda mindenhez ért alapon Pintér úr még a pénzügyi törvényekbe is beleásta magát némileg, mert azt fejtegette, hogy a tavaly meghívott előadóik többsége nem számlaképes, ennek hiányában pedig nem tudják honorálni segítségüket; pedig ők nagy örömmel fogadnák a Kapuvárra érkező szaktekintélyeket, amire valószínű lenne is igény.
Beküldés dátuma: 2010. 02. 11.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.