– Nemcsak eredményekben, hanem fejlődésében is sikeres évet zárt a Csornai Sportegyesület az elmúlt esztendőben – fogalmazott Családi János. A CSSE elnöke megjegyezte: A társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerének köszönhetően elindultak a rég tervezett beruházások.
Egykori csornai és kapuvári játékosok nemrégiben nosztalgiamérkőzéssel tisztelegtek a CSSE húsz évvel ezelőtti megyei bajnokcsapatának teljesítménye előtt. Szigeti Miklós vállalta a szervezőmunkát. A CSSE egykori kapusa 1978 óta tagja az egyesületnek, eleinte mint játékos küzdött, a ’90-es évektől pedig pályaedzőként tevékenykedik.
A gyakorlatilag veretlen bajnokság azóta is párját ritkítja – mondta visszaemlékezésében Kovács Ernő. Az egész bajnokság ideje alatt mindössze négy döntetlent játszó csapathoz nagyszerű közönség társult. Az egykori edző megjegyezte: manapság nyolcvan-száz ember kíváncsi a meccsekre, akkortájt pedig ezerötszázan is megvették a belépőjegyet, pedig ha lenne minőségi foci, sokkal több szurkoló jönne ki a mérkőzésekre. Az eredményes futballistának a jó kondíció mellett fejlett az improvizációs készsége és technikai tudása. Egyszerűen ők tudtak focizni – hangzott az interjúban.
A több mint háromszáz taggal működő Csornai Sportegyesületben kétszáznál is többen sportolnak a tizennyolc év alattiak korcsoportjában. Az utánpótlás területén eredményes munkát végeznek, ugyanakkor szeretnének továbbfejlődni – tudtuk meg Családi Jánostól. A TAO-program révén valamennyi öltözőbe új padokat helyeztek el, szeptemberben pedig megkezdődik az öltöző bővítési pályázat beruházása is. A CSSE elnöke szerint a szakosztályok sportszerekkel való ellátottsága megfelelő.
Hogy ne csak a labdajátékokról essen szó, következzen a jó hír a küzdősportok háza tájáról: a cselgáncsosok kizárólag az utánpótlás csapatból kerülnek ki, ezenkívül nemzetközi szinten komoly eredményeket felmutató karatésokkal rendelkeznek. A focisták négy korosztályban mérették meg magukat az NB II.-es északnyugati csoportjában. A középmezőnyben versenyző labdarúgók az NB II.-es és az NB III.-as csapatok utánpótlás játékosaival szemben őrizték meg pozíciójukat. Újdonságnak számít az U14-es és az U 15-ös korosztály, mert ezek a csapatok tavaly ősszel álltak csak fel, így velük együtt összesen nyolc utánpótlás csapattal büszkélkedhetnek a labdarúgók. A megyei I. osztályban szereplő, bajnoki címért küzdő felnőtt focisták az idei szezonban a második helyen végeztek. Családi János ezzel kapcsolatban megjegyezte: hozzá kell szokni a megváltozott körülményekhez, de eredeti céljukat a 2014/2015-ös bajnokságban sem adják fel. A mostani szezonban becsúszott néhány olyan vereség, amelyre egyáltalán nem számítottak, mint például a Petőháza elleni oda-vissza mérkőzés, de az átigazolási időszakban tovább erősítenék a csapatot.
A műfüves pálya mentesíti a labdarúgókat az időjárás viszontagságaitól, ami nemcsak a teljesítményükön, hanem a létszámukon is megmutatkozik – szögezte le Családi János. Véleménye szerint további pozitívum, hogy az utánpótlás csapatok tagjai szabadidejüket nem a monitor előtt töltik, hanem aktív mozgással, egymás társaságában szórakoznak. Iskolaidőben több mint száz gyerek sportol délutánonként a műfüves pályán.
Az edzők munkája nem merül ki a sportra való felkészítésben, mert a rájuk bízott fiatalokat megpróbálják a jó irányba terelgetni.
A CSSE a közeljövőben szeretné megszerezni a „kiemelt utánpótlás nevelő egyesület” címet, sőt továbbmenve: Amennyiben az önkormányzat és az iskolák „vevők lesznek rá”, labdarúgó osztály indulhatna a városban. A lényeg, hogy a jövő focistái ne szenvedjenek hátrányt csak azért, mert kis településen kezdik pályafutásukat. A Csornai Sportegyesület sportrendezvényeit hetente átlagosan 300-400 néző látogatja.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.
Borsodiné Szabó Judit zenei pályafutásának elismerése a „Kapuvár Városáért Emlékérem”
Borsodiné Szabó Judittal folytatjuk a „Kapuvár Városáért Emlékérem” kitüntetéssel nemrég elismert testvérpár bemutatását, akiket a családi köteléken kívül a zene szeretete és annak magas szintű művelése kapcsol össze a mindennapokban.
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el Brandné Szabó Ildikó zenei munkásságát
„Kapuvár Városáért Emlékérem”-mel ismerték el a közelmúltban egy kapuvári testvérpár kimagasló szakmai munkáját.
Egész életünk egy nagy advent, hiszen folyamatosan várakozunk valakire vagy valamire
Ezen a hétvégén gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az ünnepek előtti várakozásról, az átélhető öröm perceiről Henczel Szabolcs beledi plébános beszél a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.