esetleg kisebb kihagyás után tértek vissza a rendezvényre. A madarász megjegyezte: tizenkilencszeres egzóta világbajnok is emelte a kiállítás színvonalát. A programnak helyet adó Széchenyi iskola tornatermét úgy tűnik, lassan kinövik, és szlovák barátaiktól kértek kölcsön voliereket. Samu János óva intette a szülőket,
hogy mielőtt gyermekük kérésének engedve, vásárolnának a madarakból, gondoljanak arra, hogy milyen nagy törődést igényelnek a szárnyasok. Ez a tevékenység nagy felelősséggel jár. A szakember munkája mellett legalább napi másfél órát tölt kedvenceivel.
A hatvanhat kiállító között külföldiek is voltak.
Christian Wallern öt esztendeje ismeri csornai barátját, Samu Jánost, ezért szívesen jön azóta a Rábaközbe. Az osztrák madarásznak nagyon tetszett a program, és jövőre is szeretne itt lenni. Nagyon meg vannak elégedve a csornai emberek vendégszeretetével, amelyet minden évben szeretnének kiélvezni – mondta a Szlovákiából negyedmagával érkezett Bodó Róbert, aki negyedik alkalommal jelent meg a kiállításon. Az északi szomszédunk kisállattenyésztőinek bősi alapszervezete nevében részt vevő szlovákok kiemelték Samu János szervezőkészségét, mert szerintük a látogatók és a kiállítók szempontjából is megfelel a program. Bodó Róbert a jövőben egyre jobb fajokat szeretne tenyészteni és felgyülemlett tudását átadná a fiataloknak. Erdős Melinda szinte minden alkalommal részt vesz a csornai madárkiállításon, s a mostanira vele jött Erdős Melitta is, akinek főleg a rizspintyek nyerték el a tetszését. A kislánynak nem kérdés, hogy mennyire állatbarát, ezért otthon is tartanak madarakat, s mivel tudja, hogy kell etetni és itatni, a gondozásba gyakorta besegít. A Csornára nem első alkalommal érkező Tullner Bencének a sok csivitelő madár közül a hullámos papagájon akadt meg a szeme, neki ő a kedvence.
Beküldés dátuma: 2012. 09. 05.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.