Az állam biztosítja az emberek számára, hogy szinte ingyen tanulhatnak a különböző tanfolyamokon. A TÁMOP-os pályázatok összesen százezer személynek teszik lehetővé a továbbképzéseket az olyan minősített intézmények berkein belül, melyek nyertek a tendereken. Ilyen a partnerével húsz éve együttműködő győri IHH Nyelviskola, mely a megyeszékhelyen és Téten is indítt ingyenes nyelvtanfolyamokat. A maximum tizenöt főre tervezett angol nyelvi foglalkozásokra tizenegyen jelentkeztek, a másik csoportba meg csak öten, az informatikára pedig még ennél is kevesebben, ezért az utóbbiakat nem indították el.
Csak az első lépést nehéz megtenni, aztán minden megy magától, hiszen nagyon igaz a mondás: evés közben jön meg az étvágy.
Nagy Ottó szerint számukra a legnagyobb elismerés, ha sikeresen vizsgázott tanulóik ősszel vissza akarnak térni, hogy folytassák tanulmányaikat, akár a fizetős tanfolyamokon is. Az IHH vezetője munkatársaival készséggel biztosítja számukra a lehetőséget. A téti általános iskola bérelt termeiben zajló angol nyelvi képzést Gergely Valéria vezette, s a tanulók annyira meg voltak vele elégedve, hogy a folytatást is vele képzelik el.
Mire készüljenek, akik elhatározzák, hogy megtanulnak angolul?
Nagy Ottó így reagált: három hatvan órás tanfolyammal alapfokú nyelvtudás szerezhető, s az államilag támogatott, ingyenes képzés ennek kb. az egyharmada. A százórásra tervezett, heti három alkalommal tartott intenzív foglalkozásokon sokat lehet profitálni, hiszen nincs közte nagy holtidő. A szorgalmasabbak, ha ősszel folytatják, valószínű hamar eljutnak az alapszintig, és nyelvvizsgázhatnak. Az IHH alapítója számtalan olyan győri nagyvállalatot ismer, ahol a fizikai munkát végzőktől is elvárják a valamilyen fokú idegen nyelvi ismereteket. A dolgozók részéről megéri az erőfeszítés, hiszen cégüknél a szakmai előmenetel egyik kritériuma a német nyelven történő kommunikáció. Aki pedig külföldön szereten munkát vállalni, annak alapkövetelmény.
A diplomás fiatal anyukának már csak a használható nyelvtudás hiányzott.
A tősgyökeres téti Molnárné Ackermann Kinga érettségi után megszerezte a művelődésszervezői diplomát, és tovább folytatva tanulmányait, felsőfokú idegenforgalmi végzettségével utazási irodában helyezkedett el. Miután a cégnek megszűnt a győri kirendeltsége, profilt váltott, és az ingatlan értékbecsélő piacon találta meg számítását. A személyi asszisztensi munkakört a gyermekvállalás szakította félbe. Mivel a gazdasági válság ezt a szakmaterületet nagyban érintette, újból állás után kellett néznie. A kétgyermekes édesanya nem volt könnyű helyzetben, mert nyelvvizsgája nem lévén, alig kapott ajánlatokat. A téti tankerülethez pályázat útján került be, ahol humán erőforrás referensként foglalkoztatják. A németül valamennyire beszélő Kinga kolléganőivel együtt jelentkezett az IHH angol nyelvtanfolyamára. Élete ettől kicsit megnehezült, mert a heti három foglalkozás leterheli őt, de óriási lehetőségnek tartja. A kötetlen hangulatú órákon a szavak kiejtését oktatójával rengeteget gyakorolják. A felkészült pedagógus átsegítette őket a nehézségeken, és olyan alapokat szereztek, hogy további tanulással a nyelvvizsgát is bátran bevállalják.
Beküldés dátuma: 2013. 07. 17.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.