Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

A helyi önkormányzatok a kormányzati szándékkal összhangban fogalmazták meg jövő évi elképzeléseik

Gyopáros Alpár szerint két szempontból is előnyös, hogy már tavasszal elfogadja a parlament a jövő esztendő költségvetését: a büdzsé kedvezményezettjei – különösen a piaci szféra szereplői – korán felkészülhetnek a 2018-as évre, illetve elegendő  idő áll a rendelkezésre a váratlan helyzetek miatti korrekciókra.

A benyújtott törvényjavaslat alapján körvonalazódik hazánk 2018-as költségvetése, melyet – a módosító indítványok összegzését követően – néhány héten belül elfogad a parlament plenáris ülése.
A kormányzati prognózishoz képest is tartós növekedési pályára állt hat esztendeje a magyar gazdaság teljesítőképessége, így 2018-ra már 4,3 százalékos bővülést várnak a szakemberek. Háromszázalékos inflációval számolva – a jövő évi 2,4 százalékos költségvetési hiány mellett – 200 milliárd forint tartalékalap is szerepel a tervezetben, melyhez csak váratlan helyzetben nyúl hozzá a kormány. Az Európai Unió tartósan 3 százalék alatti államháztartási hiányt vár el tagállamaitól, ami hazánk esetében a jelenlegi kormányzat munkája eredményeként teljesült. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a szocialista kormányok idején mért 80-85 százalékos államháztartási hiány 2018 végére 70 százalék alá fog csökkenni.
Gyopáros Alpár a makroszámok után a családok helyzetét segítő intézkedésekről beszélt.
Magyarországon a családok kevesebb gyermeket nevelnek, mint ahányat szeretnének. Hogy megváltozzon ez a tendencia, és emelkedjen a születések száma, évről évre bővülnek a családoknak szánt kedvezmények. A 2010-ben kormányra került Fidesz-KDNP a korábbi családi pótlék intézménye helyett az adókedvezményre helyezte a hangsúlyt, ami a munkát vállaló szülőket támogatja, s nem a segélyből élők táborát gyarapítja. Nagy előny, hogy ma a három- vagy többgyermekes édesanya vagy édesapa járulékok levonása nélkül, tisztán a bruttó keresetét viheti haza. Folyamatosan növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, mely jövőre havi 35 ezer forintra emelkedik. Gyopáros Alpár megemlítette az első házasok adókedvezményét, valamint az otthonteremtési támogatást. A családokat segíti a rászorulók számára biztosított napi háromszori ingyenes étkeztetés, a felmenőrendszerben bevezetett térítésmentes tankönyvek. Jövőre a jelzáloghitellel rendelkező családok számíthatnak könnyítésre, a két vagy három gyermeket vállaló fiataloknak pedig részben vagy egészben elengedik a diákhitelét. A diplomás gyed a gyermek kétéves koráig fog járni. A munkahelyre visszatérő szülők életét könnyíti meg a rendkívüli mértékű bölcsődeépítési és -felújítási program, amihez uniós és hazai támogatást kapnak az önkormányzatok.

A Rábaközben és a Sokoróalján a 2010 előtti 6-10 százalékhoz képest ma tartósan 1 százalék alatt van a munkanélküliség, ami a helyiek szorgalmának köszönhető – jegyezte meg Gyopáros Alpár, aki szerint a kisvállalkozások is megerősödnek a térségben. A minimálbér jövőre további 8 százalékkal emelkedik, a garantált bérminimum az idei 25 százalékhoz képest pedig további 12 százalékkal emelkedik. Hogy a foglalkoztatók képesek legyenek kigazdálkodni a béremeléshez szükséges összeget, a kormány folyamatosan csökkenti a cégeket terhelő adókat. A 2014/2020-as uniós költségvetési ciklusban a Magyarországra érkező források 60 százalékát közvetlen vagy közvetett módon a gazdasági élet szereplői kapják meg telephely-fejlesztésre, eszközvásárlásra, innovációra, munkahelyteremtésre és továbbképzésekre.
Magyarország a közrend és közbiztonság fenntartására, valamint a határvédelmi feladatok teljesítésére több mint 500 milliárd forintot biztosít 2018-ban.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a 2014/2015-ös esztendőkben – a települési önkormányzatokkal konzultálva, igényeit felmérve – állította össze a Területfejlesztési Operatív Program előkészítő stratégiáját.
– Szerintem a térség egyik legnagyobb problémája a mellékúthálózat, a belterületi utak és járdák rossz állapota – jegyezte meg Gyopáros Alpár, hozzátéve: pont erre a három területre nem ad pénzt az Európai Unió. A települési önkormányzatok sok egyéb fontos célt fogalmaztak meg: épületenergetikai korszerűsítést, bölcsődék építését, orvosi rendelők felújítását, ipari parkok bővítését, zöldterületek fejlesztését kérték a megyétől.
A rendelkezésre álló uniós forráshoz képest sokkal nagyobb igény jelentkezett, ezért lesz olyan helyhatóság, amely csak később, vagy más forrásból valósíthatja meg elképzeléseit. Az országgyűlési képviselő szerint jó területi eloszlásban érkeznek a pénzek, mert a megye szinte minden térségébe jutott belőle. Az eddigi pályázati döntések alapján legalább 3 milliárd forint érkezik a Rábaközbe és Sokoróaljára, de a nyilatkozó abban bízik, hogy a folyamat végére 5-6 milliárdot is eléri az uniós támogatás.
– Szeretném megköszönni a választókerület polgármestereinek, képviselő-testületének és a hivatali dolgozóknak a szorgalmát, hiszen az ő ötleteik és munkájuk nélkül nem tudnék ilyen szép sikerről beszámolni – mondta Gyopáros Alpár.

Beküldés dátuma: 2017. 06. 02.

Kapcsolódó hírek

További hírek