korában szeretett volna egycsapásra felnőtté válni, ezért elajándékozta kedvenceit, s mire elérte nagykorúságot, valakitől barokk ruhába öltöztetett porcelánbabát kapott. Az internetes oldalakon új informácikókat gyűjtött szenvedélyéről, s onnantól kezdve nem volt megállás.
egymásra hangolódtak, ezért telefonon és e-mailban is életben tartják barátságukat. A beledi babagyűjtő különösen két német származású készítőt kedvel, ezért előszeretettel vásárol tőlük tárgyakat.
ékszerek másolatát viseli. A menyasszonyi ruhába öltözött baba kicsit vékonyabb a megszokott porcelán típusoknál. A Reborn fiút fejből, kezekből és lábakból álló szett alapján készítették, majd élethű módon megfestették.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.