Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

A gyermek mindig győztesnek érezheti magát

A Kapuvári Király-tó Óvoda valamennyi tagintézményének nagycsoportosai részt vettek a hagyományos oviolimpián. Az óvodavezető szerint időben hozzá lehet szoktatni a versenyhelyzetekhez a gyermekeket, akik a vereséget nehezebben viselik el, de a közös játékot már nagyon élvezik.

Hat tízfős csapat részvételével rendezték meg a tavaszi oviolimpiát Kapuváron, a Széchenyi iskola tornatermében. A 2014-ben újraindított hagyományos rendezvényen évente mindig a nagycsoportos korú gyermekek vesznek részt. Boros Imréné arról beszélt, hogy ez az egyetlen olyan intézményi szintű rendezvényük, amelyen ennyi óvodáskorú gyermek vesz részt, idén 128 kisgyermek versenyzett. A versenyszámokat annak idején Pappné Höfler Erika testnevelő tanár állította össze a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően. A sorversenyeket nagyon megkedvelték az óvodások, ezért a kezdetek óta ezeket a játékos feladatokat gyakorolják a nagyteremben. Csonkáné Bertha Judit, a kapuvári Széchenyi iskola testnevelője örömmel folytatja az elődje által megkezdett hagyományt, ezért az idei évtől már az ő koordinálásával tartják meg a rendezvényt.
A sorversenynek nagy jelentősége van abban, hogy az óvodások együtt vannak, mert sportolás közben megtanulják a közösségi viselkedést. Fejlődik a gyermekek szabálytudata – ismertette az egészségnevelési program részét képező oviolimpia előnyeit az óvodavezető. Tanulják meg az óvodások, hogy a mozgás mennyire fontos az életükben.

– Az eredményhirdetésre mindig valami kis csekélységgel készülünk, és törekszem arra, hogy valami személyes ajándékot is kapjanak a gyerekek. Sok éve buborékfújóval lepjük meg őket. Mindig számíthatunk a város önkormányzatának, illetve a polgármester támogatására: idén homokozójátékokat és szivacslabdát kapnak a gyerekek – mondta érdeklődésünkre Boros Imréné.
A vándorserleget minden évben a legügyesebb csapat viheti haza. Az eredményhirdetésen csak az első helyezett csapat kerül kihirdetésre, a vádorserleget is ők viheti haza óvodájukba egy évre. Minden csapat oklevelet, a gyermekek érmet kapnak, így végül mindenki győztesnek érezheti magát. Az idei évben a központi óvoda „Éger” csoportos gyermekei végeztek az első helyen.

Beküldés dátuma: 2019. 04. 15.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Emlékezetes majális Csornán

    Kicsik és nagyok jól érezték magukat a csornai önkormányzat által szervezett idei majálison. Zsúfolásig megtelt a Premontrei park nézőtere április 30-án, a csornai majális előestéjén.

  • Mindenkit vár a Diadém Csornai Termálfürdő

    2024. június 1-jén nyit a csornai termálfürdő, mely alkalomból a csornaiak egész nap díjtalanul fürödhetnek és vehetnek részt a különleges programokon.

  • Átadták a Csornai Járásbíróság épületét

    A járási központokban és a vonzáskörzetében lévő kisebb településeken élők természetes igénye, hogy javuljon a szolgáltatások minősége.

  • Megújult a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ színháztere és színpada

    Megújult környezet fogadja a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ látogatóit. Henye Zsuzsa, a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ igazgatója egy februári sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projekt keretében teljesen megújul a művelődési központ belső tere.

  • Betekintés a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mindennapjaiba

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alapszolgáltatásain túl az utóbbi időben számos hiánypótló kezdeményezéssel vesz részt a térség gazdasági életében, és segíti a közösségi szervezetek, intézmények közötti párbeszédet, a mindenki számára eredményes kapcsolatépítést.