felnőttek közül ennyien összegyűltek. Gyopáros Alpár köszöntő beszédében leszögezte: nem lehet mindent forintosítani, hisz a sportoló gyerekek öröme sem pénzben mérendő. Úgy vélte, hogy szűklátókörűen gondolkozik az, aki ellene van az ilyen jellegű fejlesztésnek, de mint mondta, többségben voltak az előrelátó emberek. Az országgyűlési képviselő hozzáfűzte: Csorna ismét számíthat a Rábaköz központja címre, mert szeretettel várják a környékből a sportkedvelőket, és a játék váljon egészségére a mozogni szerető gyermekeknek és felnőtteknek.
meg minden feltétele, idén pályázhatott rá az önkormányzat. A beruházást a Csornai Sportegyesület szorgalmazta a képviselő-testületnél, melynek tagjai a második beadványra fogadták el a fejlesztési javaslatot. A döntés megszületése után azonban gyorsan pörögtek az események, mert az MLSZ rövid határidőn belül elbírálta a kérelmeket. Alig telt el egy hét, s már meg is volt a pályázat útján kijelölt kivitelező, és innentől kezdve a koordinációs feladatokat magára vállaló CSSE-elnök irányította a dolgokat.
hogy a sportegyesület szorosan együttműködik a városban működő általános és középiskolákkal, hiszen korábban szintén rendelkezésre bocsátották egymás termeit és pályáit. A környékbeli települések sportolói részéről ugyancsak komoly igény mutatkozik a terület használatba vételre vonatkozóan, és több hobbi csapat jelezte, hogy megtartaná edzéseit a pályán. A füves rész körbekerítése nem azt jelenti, hogy mindenki elől el akarják zárni a területet, hanem, hogy az átlagos „grundnál” sokkal jobban kell rá vigyázni. Az alapszabályok közé tartozik a szemetelési és dohányzási tilalom, s a kedvenc állatokat szintén kívül kell hagyni. Az ételmaradék, a napraforgómag héja mind-mind károsítják a füvet, ezért ezek is kerülendőek. Az ezzel megbízott CSSE pályázati pénzből szeretné beszerezni a pálya rendszeres karbantartására szolgáló eszközöket.
úgy gondolja, hogy össze se lehet hasonlítani az új pályát a sáros, sokszor felázott, szürke földdel, mert azon túl, hogy az előbbi sokkal szebb, játszani is jobban lehet rajta. Molnár Dániel a labda rúgása közben hamar érzékelte, hogy mennyivel egyenletesebb a lába alatt a talaj, és talán anyukájának is kevesebb munkát ad a mezek tisztán tartása. De hogy fest mindez a játékvezető szemével? Varga Gábor szerint még a szabálytalanságot is könnyebb megítélni, és a játékosoknak nem kell az elnehezedett talajjal megküzdenie. Itt a fiúk valóban megtanulhatnak futballozni – tette hozzá. – Végre Csornán is történt valami! – ezt már Varga Tibor mondta riporterünknek. Családi Jánosnak tolmácsolta köszönetét Haszonics István, mert szerinte a CSSE-elnök kezdeményezése nélkül ebből nem lett volna semmi. A pályával kiváló gyakorlóhelyet teremtettek a gyerekeknek, akik kibontakoztathatják focista tehetségüket.
így klubjához is hűséges maradt. Az aktív mérkőzésekkel felhagyó focista megszerezte a szakedzői képesítést, amit eseményekkel teli évtizedek követtek. A nagyszerű játékostársakkal küzdő 61-szeres válogatott néha szeretné visszahozni az előző évtizedeket, legalábbis a labdarúgás eredményessége szempontjából. A fiataloktól azért kérte, hogy tegyenek mindent a magyar labdarúgás újbóli fellendítése érdekében, és minél több csornaihoz hasonló pályát kívánt a többi településen működő egyesületnek.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.