Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A Csornai Napköziotthonos Óvodában követhető, életszerű szabályokat vezettek be

Nagy szüksége van a munkába induló szülőknek arra, hogy napközben biztonságban tudják gyermekeiket. Csornán néhány hét alatt száznál is több óvodást vittek vissza az intézménybe, miután a kormány megszüntette a létszámkorlátozást.

Május 25-én a régi rend szerint nyitotta ki kapuit a csornai óvoda. A koronavírus-járvány utáni újrakezdésre valamennyi óvodai dolgozó számított, sőt nagyon várták már a nyitást, mégis meglepte őket a hirtelen jött intézkedés. Pénteken csak öt kisgyermeket fogadhattak minden csoportban, hétfőtől pedig már korlátozás nélkül vehették igénybe az óvodai szolgáltatásokat. Hamar benépesült a nyolc csoport, mert már az első napon nyolcvannyolc kisgyermeket hoztak el otthonról a szüleik – mesélte Póczik Tamásné. – Ez a szám folyamatosan emelkedik azóta is – tette hozzá az óvodavezető.
– Különösebb intézkedéseket nem hoztunk, megpróbáltuk követni az országos népegészségügyi, járványügyi utasításokat – fogalmazott. Az öltözőhelyiségben tartózkodó szülőktől elvárják, hogy tartsák be az egymás közti másfél méteres távolságot. Az arcot fedő maszk használatát nem írták elő kötelező jelleggel, ennek ellenére szeretnék, ha a felnőttek használnák a védőeszközt az épületen belül. A gyerekek körében ez egyébként sem kivitelezhető, hiszen életkori sajátosságukból kifolyólag képtelenek lennének egész nap viselni.
A bejáratoknál elhelyezett kézfertőtlenítőt biztonsági szempontból tartják fontosnak.
Az óvoda dolgozói a kísérőktől azt kérik, hogy csak addig legyenek az intézményben, ameddig feltétlenül szükséges és kizárólag egy szülővel érkezzen a gyermek, továbbá ne hozzanak otthonról enni-, illetve innivalót.
– Talán ezek a szabályok követhetőek, életszerűek, mert mindannyiunk érdeke, hogy elkerüljük a fertőződést. Véleményem szerint sikerülni fog és együtt várhatjuk a boldog nyarat – fogalmazott Póczik Tamásné.

Beküldés dátuma: 2020. 06. 16.

Kapcsolódó hírek

  • Átadták a Csorna Város Érdemes diákja elismeréseket

    Csorna Város Önkormányzata Érdemes diák kitüntető címet adományoz azon végzős tanulóknak, akik tantestületük javaslata alapján tanulmányi munkájukkal, sporteredményeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkedő teljesítmény nyújtottak az általános iskola évei alatt.

További hírek