A következő domináns tünetek figyelmeztetnek a kór I.-es típusú változatára: szomjúságérzet, fokozott vizeletürítés, bőrviszketés, fogyás, letargikus hangulat. A szervezet ilyen jellegű elváltozása főleg fiatalabb korban következik be, és inzulinfüggő lesz az

érintett. Az összes előfordulások kb. 90 százalékát viszont a II.-es kategóriába sorolt betegek alkotják; nekik nem kell ennyire riasztó jelekkel számolni, ezért ezt nehezebb is észrevenni. Néha csak a szűrővizsgálatok során derül ki, hogy magasabb az illető vércukorszintje a normálisnak tekinthető 5,4 mmol/l -nél. A gondozásba vett betegek először szóbeli tájékoztatást kapnak orvosuktól, de a legnagyobb problémát a szinte azonnal induló szigorú diéta jelenti. A szigorú értelemben vett cukrosnak a nap bármely szakaszában mérhetnek 8 mmol/l is magasabb értéket, de a kezelés nem jelent feltétlenül gyógyszerszedést. Amennyiben a beteg hajlandó az együttműködésre, és betartja orvosa tanácsait, a szabályozott étkezéssel is jó eredményt lehet elérni – tudtuk meg a szakorvostól. Az egészségügyben járatos szakemberek legalább napi 30 perces testmozgást ajánlanak, melyek közül a gyaloglás is kiválóan megfelel.

Amennyiben ezek után sem változik a páciens állapota, szóba jöhet a tablettával történő terápia. Súlyosabb esetben a pirulát és az inzulint egymással is kombinálják.
Az elhanyagolt cukorbetegség több szövődmény kialakulásához vezethet. Érintheti a kis-, valamint a nagyérrendszert, de előidézhet különböző idegi problémákat, kéz- illetve lábzsibbadást, a szemet és a vesét károsító hatást. A szívműködést szintén hátrányosan befolyásolja, valamint az agy különböző területeit. Az érszűkületes betegen ha már más nem segít, amputációt hajtanak végre.
A gondozásba vett betegeknél negyedévente mérik a hemoglobin azon értékét, mely visszamenőleg is képes kimutatni a vércukorban bekövetkező jelentősebb ingadozást. Ezenkívül az orvos odafigyel a társbetegségek kialakulásának veszélyére, valamint állandó testsúlykontrollnak és diétának veti alá a beteget, akinek feltétlen életmódváltás javasolnak.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 08.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.