A beledi Takács Györgyné átdalolta életét, hogy meglelje örömét

Takács Györgyné szerint sok jót nem adott neki az élet, de az éneklésben meglelte az örömet. A dalokat ösztönösen, autodidakta módon sajátította el. Ha a számokat néhányszor eljátszák előtte, már vissza is tudja adni kiváló hallásának köszönhetően. Televíziónk az Aranykoszorús népdalénkessel készített interjút.

Takács Györgyné dalos pályafutása rendhagyó módon indult: Az 1950-es években közkedvelt Budai cukrász megkérte az édesapát, hogy vegye rá hétéves kislányát az éneklésre. Cserébe tíz krémest ajánlott fel az iparosbálon fellépő Margitkát.
Ezt követően az iskolai énekkarban szerepelt, de szólóban is ki mert állni a rendezvényeken. Dalra fakadt az akkoriban divatos zeneszámokat játszó beledi tánczenekarral a helyi kocsma sörkertjében. A főként pedagógusokból verbuválódott csapat elhívta őt a hétvégi bulikra, bálokat pedig havonta tartottak. Takács Györgyné visszaemlékezése szerint a rendezvények hihetetlen jó hangulatban zajlottak, és mindig telt házzal. A zenés darabok mellett színházi előadásokkal örvendeztették meg a közönséget. A könnyebb műfajokon kívül drámai szerepeket is megformált a húsz - huszonkét fős színtársulat, akik nagyon kapósak voltak, mert vidéken is szívesen látták őket: Répcelakon, Ivánban, Gyórón, Csapodon. A távolabbi fellépéseknek különleges hangulata volt: traktor pótkocsiján szállították a kellékeket, bútorokat, szőnyegeket, az amatőr színészek pedig pokrócba takarózva védték magukat a hófúvástól és a hidegtől. Az igazi élményt az jelentette, amikor a csapodiak harmadszor is visszatapsolták a színtársulatot, majd a nézők állva énekelték velük kedvenc strófáikat.A belediek nem unták az előadásokat, ezért három-négy alkalommal is képesek voltak megnézni ugyanazt.

Az amatőr teátrum feloszlása után Takács Györgyné a beledi Áfész néptáncegyüttesét kísérő Greznár Zoltán csapatával folytatta az éneklést. Egyik külföldi fellépésük alkalmával bemutathatta tudását a bécsi televízióban. Néhány esztendő múlva életének ezt a szakaszát is lezárta.
– Egyszer csak azt vettem észre, hogy nyugdíjas vagyok – mondta nevetve a mindig vidám beledi asszony, aki innentől kezdve az országos nóta- és népdaléneklési versenyeken mérette meg magát. Többször megkapta az Év dalosa címet, valamint különdíjas lett. A dr. Medgyasszay László elnökletével megrendezett Kultúrával a Nyugat Kapujában Megyei Fesztiválon Aranykoszorús népdalénekes díjat kapott
A Vass Lajos Népzenei Versenyen ezüstérmest lett. A zsűri értékelése szerint nem az énektudása miatt szorult a második helyre, hanem több mosolygást vártak volna tőle. Takács Györgyné szerint a neves szakemberektől kapott második helyezés is igen nagy elismerésnek számít. A Népek tánca - Népek zenéje vetélkedősorozat mosonmagyaróvári elődöntőjéről egyenes út vezetett volna Nagyatádra, de Margitka énekkaros társai úgy ítélték meg, hogy számukra ez túl nagy távolság. A beledi énekes ezért a kenyeri dalkörrel vett részt a középdöntőn, ahonnét a maximális 150 pontból megszerzett 140-et. A hiányzó tízet azért nem neki ítélték, mert orosz népdalokat adott elő. A szegedi fordulón 45 szólista állt ki a színpadra, akik közt számtalan igen jó képességű előadó mutatkozott be.
– Na, «Dudi», te itt nem rúgsz labdába! Aztán rúgtam. Állítólag nagyon jó volt a dalválasztásom, és egyszerűen, tisztán énekeltem. Az arany minősítésnek nagyon örülök, mert nem kevés ember közül kaptam meg a legmagasabb elismerést. Máskor Bódi Guszti falujában, Nagyecseden vak gyerekeknek énekeltem. Ezt az élményt nem lehet pénzben kifejezni – tette hozzá a szólista, akinek virágcsokorral köszönte meg dalait egy kisgyermek.

„A Budai cukrászdában csütörtökön délután, pontos légy és várj reám. Mellettem ülsz, krémest eszel, istenem, de édes leszel!” – szólt egyik kedvenc nótája. Takács Györgyné teljes órát kitöltő darabjában az éneklés mellett verseket is szaval. 2015-re vonatkozó terveiről így vélekedett: – Majd a sors megmondja, 74 évesen ne ugráljon az ember. Ha van lehetőség, élni kell vele!