Németh Sándor a beledi téglagyárból ment nyugdíjba, s mint mondta, nagyon korán kezdte a munkát, hiszen tizenöt éves korában már hozzájárult a családi költségvetéshez. Sokat ugyan nem keresett, de az olcsóság miatt mégis ért valamit a kis fizetése. A 72 éves szorgos ember megszokta, hogy mindig csinál valamit, így mostanság a kertjét gondozza. A fejes salátát olyan helyre ülteti, ahol elérhető közelségben van a víz, a fehér és a sárga babnak, a krumplinak és a hagymának ugyancsak meg van a maga parcellája.
Arra vonatkozóan, hogy lesz-e még fagy, és mit érdemes veteményzeni, a beledi gazda szerint nehéz lenne tanácsot adni, de szerinte a probléma ott kezdődik, hogy kevés eső esett tavaly ősszel. Épp ezért úgy gondolja, hogy még a kevésbé nedvesség igényes növényeknél is elkerülhetetlen lesz az öntözés, különben nem kel ki a mag. Előfordult, hogy Németh Sándor már a tél végén elvetette a sárgarépát és a zöldséget, s tavaszra friss zöldség került az asztalra. Idén hamar földbe tette a dughagymát, a káposztát és a borsót.
A beledi kertben már készen áll a több mint 200 méter hosszú kordon, ahova öt-hat szálanként fűzi az uborkát, majd mindig kihagy egy részt, és kezdi előről. – Ez borzalmas munka ám! – mondta a beszélgetőpartner félig nevetve, aki az évek során hozzászokott a monoton és kitartást igénylő tevékenységhez. Az uborkázás egyre keservesebb, mert nehézkes a leadás, és folyamatosan csökken az átvételi ára, ezért egyre kevesebben tartanak ki mellette. Németh Sándor is csak azért nem hagyta abba, mert kertjében mindent megtermel, amire neki szüksége van, parlagon meg mégsem hagyhatja a földet. A rutinos kertész az uborkát heti egyszer permetezi, közvetlenül a leszedés után, így ő nyugodtan fogyaszthat a saját terményéből. Ismer olyan gazdálkodókat, akik inkább a boltit eszik, mert a sajátjuk vegyszeres. A gazda a paradicsomot és a paprikát sem “mérgezi”, legfeljebb műtrágyával és ganajjal serkenti a növekedését.
Németh Sándor egyben biztos: ami nála terem, az mind finomabb, mint az üzletekben kapható, s biztos, hogy egészséges.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.