Hirdetés

"Verébfesztivál" a csornai kempingben


Bognár László főszervező közölte: idén 33 fellépő zenekart hívtak az ötödik alkalommal megrendezett “Verébfesztiválra”. A kevésbé ismert kisebb zenekarok és a nagy fesztiválokon fellépő, befutott együttesek is megörvendeztették a közönséget. Néhányan újságunk hasábjain is szerepeljenek ízelítőül: Subscribe, Road, Insane, Prosedtura, Rózsaszín Pittbull, SKA-Pécs. A televíziónknak nyilatkozó főszervező öccsétől származik a kiinduló ötlet: először csak egy csapatot, majd egyre többet kértek fel a zenélésre. A fiú a házuk padlásán talált rá arra a játékpecsétre, mely eleinte a belépőjegyet helyettesítette, és ábrázolta azt az ominózus veréb alakot, mely a fesztiválnak nevet adott. Az azonosító egyébként nagyon találó, hiszen a verebek - legyen az házi vagy mezei - csapatokba verődve óriási ricsajt csapnak.
A Szorgos Hangya Egyesület szintén a fesztivál kedvéért jött létre, de a “verébrendezvényen”kívül más programokat is szerveznek, például focikupát, egyéb zenei összejöveteleket. Minden 18 éven felüli csatlakozhat a csornai fiatalok szórakoztatására verbuválódott egyesülethez - tájékoztatott Bognár László. A csornai önkormányzat jó kis munkára fogta a fiatalokat, akik a bérleti díj helyett azzal fizettek, hogy “szalonképessé”tették a lepusztult kemping környezetét. A tavaly ősszel lehullott faleveleket is össze kellett takarítaniuk a beköltözőknek. A hajnali négytől délután kettőig sziesztázó fesztiválosok szinte egész nap dübörögtek.
A rendezvény kis számú érdeklődővel indult, de tavaly elérte az ezret, idén pedig még többen jöttek. Párducmintás ruhába öltözött lány lelkesen harsogta a mikrofonba, hogy mi minden földi jóval találkozik az, aki részt vesz a “Verébfesztivál”-on. Miután befejezte mondandóját, a mellette álló Viola kezébe tuszkolta a hangját továbbító eszközt. A magas, sportos csajszi megállapította: érdekes arcok és szokatlan hajú egyének vannak jelen. Ezt feltétlen elhisszük, mert ha már őnekik is szokatlanok, akkor mit mondjanak az átlagpolgárok! A lányok látható örömmel fogadták Edvárd poénkodó fesztiválbeharangozóját: “Tök”megéri  a csornai buli, s ha másért nem, legalább őt magát meg lehet tekinteni. A színpad közelében sem unatkoztak a kempinglakók, mert amikor a fertőszentmiklósiaknak szánt egyik szám felhangzott, olyan eszeveszett táncba kezdtek egymást taszigálva a rockerek, mintha az áram rázta volna meg őket. A punkérzés kakaduhoz hasonló, színes hajviseletet eredményez; ez látszólag feldobja a bulizókat. A piros-kockás szoknyában üldögélő lány a szolidabbak közül való,
elmondta, hogy nem követi az aktuális divatot, inkább maga varrja a ruhadarabokat. Csilla Szlovákiából jött  a csornai fesztiválra. Hogy mi vonzotta egészen idáig? Az elfogadható ár, a jó társaság, a változatos programkínálat, a punk zene ritmusa és szövege. A Macskanadrág című csapat hűen tükrözi az ő gondolatvilágát. - Az a lényeg, hogy ne legyünk egyformák, mert az úgy túl unalmas! - fogalmazta meg ars poeticáját. A társaság egyébként barátságos volt kollégánkkal, szinte asszisztáltak az operatőrnek.


Beküldés dátuma: 2010. 08. 11.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.