A Garabonciás együttes Télen korán jön az est című, 2011 végén megjelent CD-jével az év végi ünnepkört dolgozta fel. A megzenésített verseket, Mikulás- és karácsonyváró dalokat tartalmazó albumra rábaközi hangzású, népies nóták is felkerültek. A csapat év végén előadott csornai koncertjén többségben voltak azok a dalok, amelyeket maguk hangszereltek, tehát hűen tükrözték a Garabonciás hangzásvilágát. Verset kedvelő és olvasó embernek kell lenni ahhoz, hogy el tudják dönteni, melyek a megzenésítésre alkalmas “gyöngyszemek”. Boros Tamás szerint megfelelő alázattal kell nyúlni a rímekbe szedett sorokhoz, hogy megtalálják bennük a szépséget, és ezután az eredeti tartalmat megőrizve szülessen meg a zenei mű. Elengedhetetlen, hogy szinte megmagyarázhatatlan módon érintse meg a lelkét a feldolgozásra váró vers. A klasszikus és elektromos gitáron, valamint tamburán játszó együttesben a nagybőgő, a hegedű és a furulya is hozzájárul a rájuk jellemző hangulat megteremtéséhez..
Kemenesi Ágoston elmondta, hogy negyedik albumuk megjelenése után nem gondolhatnak rögtön a következőre, de van még a tarsolyukban olyan zene, amelyet szívesen rögzítenének. A most kiadott lemezen lévő számokat jól ismerheti a közönség, hiszen nem most adták elő először azokat.
Az együttes fennállásának több mint húsz esztendeje alatt sok élményben volt része a Garabonciás tagjainak: ezek közül talán a legjelentősebbek azok a közös koncertek, amelyeken a Kalákával és a Szélkiáltó zenekarral léphettek fel, de emlékezetes az olasz ferrarai és a hazai diósgyőri fesztiválon, továbbá a közelmúltban Erdély három különböző részén tett fellépésük, és a felvidéki valamint szlovákiai látogatás. A Leader-pályázatokhoz kapcsolódóan eddig is sok felkérésnek tettek eleget, és ha idén is folytatódik ez a tendencia, akkor az év első felében biztosan további koncertekre készülhetnek a Rábaközbe, valamint az ország többi településére.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 18.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.