Varga Beáta első osztályos koruk óta ismerte és tanította a gyerekeket, ezért nagyon a szívéhez nőttek, mintha már a sajátjai lennének. - Négy éve vagyok az osztályfőnökük, és természetesen nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy hárman is átvehették a városi elismerést. Az egész tantestület egy emberként áll a gyerekek mögött - jelentette ki a pedagógus. - Mindnyájan azon dolgozunk, hogy tudással és emberi értékekkel felvértezve bocs
ássuk őket útjukra. Külön is szeretném kiemelni áldozatos munkáját Fehér Lászlóné igazgató asszonynak, aki az egész iskola érdekében fáradozik, valamint a két alsó tagozatos osztályfőnököt: Gulyás Zsoltnét és Rasztovich Miklósnét, akik elindították a diákokat - fogalmazott az osztályfőnök, majd hozzátette: - Minden pedagógus nevében mondhatom, hogy a mai világban nehéz a gyerekeket nevelni, és a valódi emberi értékeket átadni. Bízom abban, hogy a jövő fog majd igazolni bennünket, és tanítványaimból sikeres és boldog emberek lesznek. Nagyon nehéz a búcsú, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy ilyen tanítványaim lehettek, és remélem, lesz még lehetőségem arra, hogy ilyen osztályközösség élén állhassak.
A nevelő után megszólaltak a diákok is: Varga Luca arról beszélt, hogy az iskolától nemcsak tudást, de emberi értékeket is kapott, ami nagyon fontos számára, mert megtanulta, hogyan kell küzdeni a céljai eléréséhez. - Szaktanárainkhoz bármikor fordulhattunk, ha segítségre volt szükségünk, mindig kiálltak mellettünk, ezért sokat köszönhetünk nekik. Ezúton is szeretném megköszönni a nyolc év kitartó munkáját - búcsúzott az iskolától Luca.
Varga Fruzsinát örömmel tölti el, hogy nyolc éven át lehetett ilyen kiváló osztályközösségnek a tagja. - Az évek során egyre összetartóbbak lettünk. Igaz, minden esztendőben érkeztek új tanulók, de őket nagy szeretettel befogadtuk - mesélte a diáklány. - A bálok, a farsangok, a diáknapok mindannyiunk számára emlékezetes pillanatok maradnak. Nehéz a búcsú, de a kapcsolatot ezután is tartani fogjuk - hangzott az interjúban.
Huszka Eszter szintén jó emlékekkel távozik az alma materből. - Osztályfőnökünk mindig kiállt mellettünk, és vigyázó tekintete a jó útra terelt minket. Ha segítségre volt szükségünk, mellettünk volt, és hatalmas erőt adott a problémák megoldásához. Ezúton szeretném megköszönni a nyolc éven át tartó figyelmességét - mondta a most már volt rákóczis diák.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.